Bulvár

Az utcán esett össze Gáspár Bea – kórházban van

  • Szerző:nuus
  • 2022.08.18 | 10:48

Gáspár Bea egyszerűen összecsuklott.

Kórházi ágyon fekve, infúzióra kötve mutatott képet magáról kedden Gáspár Bea, aki az Insta-sztoriban azt mondta, hogy súlyos derékfájdalmai miatt kellett kórházba mennie. „A Hal a tortán forgatása után értem haza, és ahogy kiszálltam a taxiból, olyan élesen nyilalló fájdalmat éreztem, amitől

egyszerűen összecsuklottam.

Nem emeltem meg semmit, az egész csupán egy rossz mozdulat következménye volt. Még sosem éreztem ilyen kibírhatatlan fájdalmat. Megmozdulni sem tudtam, csak tehetetlenül feküdtem a földön” – panaszolta a Blikknek. „Felhoztak a lakásba, majd Győző azonnal bevitt a Péterfy kórházba, ahol régi barátunk, dr. Ursu Miklós megvizsgált.

Kiderült, hogy idegbecsípődésem van,

kaptam gyulladáscsökkentő gyógyszert és infúziót, amire továbbra is naponta be kell járnom a kórházba. Még most is nagy fájdalmaim vannak, nehezen mozgok. A lábamat sem tudom felemelni, ezért az orvosom arra gyanakszik, hogy talán gerincsérvem van. Ma megyek MRI-vizsgálatra, ott majd kiderül” – folytatta Gáspár Bea.

Gáspár Győző nagyon aggódik Beáért:

„sosem láttam Beát ennyire szenvedni. Ő mindig olyan erős, bátor, határozott, most viszont végtelenül kiszolgáltatott volt. Nagyon féltettem, mert láttam, hogy tényleg iszonyatosan rosszul érzi magát. Ettől én is nagyon megijedtem. Ott virrasztottam mellette, ameddig csak kellett, ő pedig olyan szépet mondott nekem, amit az elmúlt harminc évben még soha. Ahogy ott feküdt az ágyon, megfogta a kezem, a szemembe nézett, majd azt mondta: „Győzikém, most jöttem rá, hogy

az életben igazán csak rád számíthatok!

Ha baj van, csak te vagy itt, hogy segíts nekem!” Nagyon meghatódtam ettől. Azóta is csak azért imádkozom, hogy Beával minden rendben legyen, hamar helyre jöjjön” – mondta Győzike.

„Rossz hírt kell közölnöm” – Gáspár Bea már az ágyból sem tud felkelni


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló