Bulvár

Megmentette párja életét Sáfrány Emese

  • Szerző:nuus
  • 2022.09.05 | 18:18

Sáfrány Emese mentette meg TNT Inti életét.

Sáfrány a Blikknek mesélt arról, mennyire vékony hajszálon függött a TNT-zenész Inti élete. A zenész szívének már csak húsz százaléka működött, szívelégtelenség miatt. Szerencsére Emese idejében felfigyelt a vészjósló tünetekre.

„Nyaralásunk alatt is gyanús volt,

hogy amikor sétáltunk, hamar elfáradt. Ezután azt vettük észre, hogy éjszakánként felment a pulzusa és nehezebben kapott levegőt. Illetve azt is láttuk, hogy az utóbbi időben hízott egy kicsit. Először azt gondoltuk, amiatt van, hogy amikor megismerkedtünk, sok év után leszokott a dohányzásról” – mondta a lapnak Sáfrány Emese.

Intinél már gyerekkorában felfedezték a szívritmuszavart,

de az eddig nem okozott sok problémát számára. „Kiderült, hogy ez felerősödött az elmúlt időben. A kórházba kerülését megelőző napokban sokat romlott az állapota. Már szinte nem is tudott aludni” – emlékezett vissza Emese. „Gondoltam a kardiológusra, de a nehézlégzés miatt tüdővizsgálatra mentünk. Az ultrahang után mondta az orvos, hogy nagy a baj, most azonnal menjünk kórházba vagy hívnak mentőt.” Inti állapota miatt

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sáfrány Emese (@safrany_emese_) által megosztott bejegyzés

arra se volt idő, hogy hazamenjenek összepakolni.

Szívritmuszavart és szívelégtelenséget is megállapítottak, a zenészt azonnal felvették a fekvőbetegek közé. „A kórházban közölték velünk, jó, hogy bejöttünk, mert pár napon belül visszafordíthatatlanná romolhatott volna az állapota. A szívének nagyjából a húsz százaléka működött csak, ami azt jelenti, már csak az alapfunkciókat látta el. Ráadásul hétvégén ment volna a TNT-vel koncertezni, ha azt végigugrálja, elképzelhető, hogy nem bírta volna a szíve” – mondta Emese, aki hálás az orvosoknak, és úgy érzi, kedvese jó kezekben van.

Amikor tudom, látogatom, viszek neki mindent,

amire szüksége van, és próbálom tartani benne a lelket. Injekciókkal és gyógyszerekkel kezelik, most jól érzi magát. Egyelőre nem tudjuk, meddig lesz kórházban, az orvosok azon vannak, hogy beállítsák a gyógyszereit, amiknek a szedésével teljes életet élhet.” Inti úgy érzi, túl van az életveszélyen. „Emese megmentette az életemet, ha nem cipel el orvoshoz, nagyobb baj is lehetett volna. Nagyon hálás vagyok neki” – mondta Inti.

Híres énekessel jött össze a magyar ex-pornós


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.