Bulvár

Vastag Csaba őszintén vallott alkoholizmusáról – ezért ment elvonóra

  • Szerző:nuus
  • 2023.10.18 | 11:48

Vastag Csaba elmondása szerint az alkoholfüggőség határán volt.

Fotó: TV2

Sokszor voltam a pia miatt kórházban, elvonóra is elmentem, magamtól. Egy koncert után mondta nekem egy orvos, ha nem megyek haza, és folytatom aznap az ivást, végem van – vallotta be az énekes a Frizbi Hajdú Péterrel legújabb adásának felvételén, amely pénteken este 19 órától elérhető a Frizbi TV YouTube-csatornáján.

Elmondása szerint 20 éves korában úgy volt vele, hogy maximum 30 éves koráig akar élni, “mert ezt az életvitelt nem lehet sokáig csinálni”.

Aztán 29 évesen ez a kép már nem volt ennyire vonzó. Sok-sok próbálkozásom volt a normális élet felé, volt, hogy hónapokig nem ittam semmit

– magyarázta a műsorvezetőnek.

A műsorvezető és az énekes korábban együtt is ittak, Csaba pedig kendőzetlen őszinteséggel vallotta be, hogy megpróbált túltenni Hajdún az italozás alkalmával. Elárulta, hogy az alkoholizálást mindig egyfajta versenynek fogta fel, ha pedig valami nem sikerült, szintén a piában keresett vigaszt – írja a Blikk.hu.

Az alkohol maga nem vonz, de a piálást sportként műveltem sok éven keresztül. Inkább a másnaposságot nem bírtam, és rájöttem, ha megiszom ezt-azt, jobban leszek. Volt, hogy három hónapig folyamatosan ittam. Mindig volt rá indok, mindig történt valami. Volt egy műsor, a Nagy Duett, ahol ötödikek lettünk. Én az utána következő három hétre nem is emlékszem… Pszichológushoz kellett járnom, mert ez a probléma a hétköznapjaim kárára ment. Én akartam lenni a leggyorsabb, én akartam a legtöbbet inni

Mint mondta, nem tekinti lezártnak a kapcsolatát az alkohollal, ugyanis néha még most is a pohár fenekére néz. Elmondása szerint meg tudja számolni, hányszor ivott az elmúlt két évben.

Nemrég a feleségem kérése volt, hogy rúgjak be. Szerintem kíváncsi volt, hogyan viselkedem akkor. Koncerten voltunk, sorra hozta nekem a hideg söröket. Huszonkettőnél hagytuk abba a számolást, és semmi bajom nem volt.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Elhunyt Sandra Day O’Connor
  • szerző:nuus
  • 2023. 12. 02.