Bulvár
Nyomoz a rendőrség a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében
A múlt pénteki, két színész súlyos sérülésével járó baleset felelősét keresi a rendőrség.
Félbe szakadt a Nemzeti Színház november tizedikei Rómeó és Júlia előadása miután Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia színész négy métert zuhant és súlyos sérüléseket, töréseket szenvedett. A színészeket
kórházba szállításuk után meg is kellett műteni.
A Blikk érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékese a következő tájékoztatást adta:
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a sajtóban megjelent hírek alapján – a körülmények tisztázása érdekében – hivatalból nyomozást rendelt el foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az eljárás feladata annak tisztázása, hogy
a történtekért terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.
A Nemzeti Színház vezérigazgatója a péntek esti baleset után lemondott.
Újabb főfideszes mondott le, egy hét alatt már a második repül
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.












