Bulvár

Ráhívták a rendőrséget az egyik legnagyobb streamerre

Még nem kommentálta az esetet, de nagyon úgy fest, hogy swatting áldozata lett.

Ez azt jelenti, hogy valaki felhívta a rendőrséget, hogy Tfue lakhelyén valami gond van, így kimentek hozzá, persze teljesen alaptalanul. Legalábbis nagyon úgy tűnik ebből a klipből. Élőben közvetítette, ahogy felpattant a gép elől, a távolból pedig lehetett hallani, hogy azt mondják neki, hogy

“jöjjön ki felemelt kezekkel.”

Ezután Tfue többször elmondta, hogy

“rendben uram, fent van a kezem, megyek.”

A streamer még nem mondott semmit az esetről, amikor visszatért a géphez, meg se bírt szólalni, csak bámult maga elé. Nem sokkal ezután érkezett egy adomány, azzal a szöveggel, hogy “get swatted”, elképzelhető, hogy az küldte ezt, aki ráhívta a rendőrséget.

Cseppet sem egy elhanyagolható jelenségről van szó. Korábban egy Call of Duty-játékos hívta rá a rendőrséget egy riválisára, ami miatt a rendőrök tévedésből lőttek le egy férfit, akinek az egészhez semmi köze nem volt. Ekkor Tyler Barriss hívta a rendőröket, és 20 év börtönbüntetésre ítélték a tette miatt.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.