Bűnügy

Csaknem másfélszeresére nőtt a túladagolásban elhunytak száma

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2023.04.29 | 16:18

Negyvenegy százalékkal, csaknem másfélszeresére nőtt azok száma San Franciscóban, akik véletlen kábítószer-túladagolásban életüket vesztették az év első negyedében - derült ki a kaliforniai város orvosszakértői jelentéséből.

Forrás: Pixabay

A The Guardian című brit lap hírportálján beszámol róla, hogy az év első három hónapjában regisztrált adatok alapján tízóránként valaki életét veszti kábítószer-túladagolásban San Franciscóban.
A jelentés szerint január elejétől március végéig összesen kétszáz ember halt meg drogtúladagolásban, míg a tavalyi év ugyanebben az időszakban 142 ember esett a kábítószer áldozatául.

A véletlen túladagolásban leginkább a hajléktalanok érintettek, a tavalyi évhez képest idén kétszer annyi otthontalan vesztette így életét.

A kimutatások szerint a legtöbb esetben – a kétszázból 159 embernél – fentanil okozta a halált, míg kicsivel több, mint a halálesetek felénél metamfetamint találtak az elhunytak szervezetében.

85 emberrel a kokain-, míg 9 emberrel a heroin-túladagolás végzett.

A város kisebbségi lakosságának körében különösen súlyos a túladagolások aránya: a regisztrált túladagolásos halálesetek egyharmadában feketék estek áldozatul, noha San Francisco lakosságának mindössze öt százaléka afroamerikai. A jelentés szerint a halálozások száma már decemberben növekedni kezdett, januárban pedig 82 túladagolásos halálesettel minden idők legmagasabb számát regisztrálták.
Nem sokkal korábban a városvezetés egyébként bezáratott egy segítségnyújtó központot, ahol egyéb ellátások igénybevétele mellett a kábítószer-fogyasztók orvosi felügyelet mellett tudtak fogyasztani – így elkerülve a véletlen túladagolást -, emellett a drogdílerek elleni szigorúbb fellépésként fokozták a járőrözést San Francisco kábítószer-uralta Tenderloin kerületében.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.