Bűnügy

Mi folyik itt Gyöngyösön? Ölni ment egy férfi a polgármesteri hivatalba

  • Szerző:nuus
  • 2021.06.17 | 09:48

Egy férfi késsel és pisztollyal ment ügyet intézni a gyöngyösi polgármesteri hivatalba.

Gyöngyös polgármesteri hivatalában késsel és pisztollyal felfegyverkezve fenyegetőzött egy férfi. A rendőrök végül elfogták. Az intézmény sajtóreferense, Juhász Marianna elmondta, hogy a férfi

felfegyverkezve érkezett ügyet intézni a hivatalba,

ahol korábban két évig dolgozott. Helyismeretét kihasználva jutott el a polgármesteri titkárságra, ahol azzal fenyegetőzött, hogy megöli a polgármesterrel együtt a teljes városvezetést, sőt, akkor már hozzájuk csapná a járási hivatal vezetőjét is. A kiskorú gyermekét egyedül nevelő, rendszeresen segélyt és támogatást kapó férfi állítólag

arra is felkészült, hogy önmagával is végez.

Egy titkárnőnek rövid időre sikerült megnyugtatnia az indulatos elkövetőt, aki fegyvert fogott a városrendészre is. Végül az intézmény másik munkatársa el tudta venni a férfitől a kést. Ezután értesítették a rendőröket, akik lefegyverezték, majd bevitték a fenyegetőző, 46 éves helyi lakost.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Időjárás
Napsütés és zuhé várható
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 28.