Külföld
Rendőrök ellen indult fegyelmi eljárás egy bedrogozott sofőr okozta halálos baleset ügyében
Romániában több rendőr ellen is fegyelmi eljárás indult egy bedrogozott sofőr által elkövetett, két fiatal halálát okozó baleset ügyében - közölte hétfőn a Konstanca megyei rendőrfőkapitány.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/police-gceaf0e546_1280-820x546.jpg?x33573)
Adrian Glugă a News.ro beszámolója szerint elmondta:
egy rendőrtiszt és két rendőr ellen indult fegyelmi eljárás, miután kiderült, hogy pár órával a baleset előtt leállították a forgalomban a kaotikusan közlekedő 19 éves sofőrt, de nem végeztek rajta drogtesztet.
A kábítószer hatása alatt álló fiatalember szombaton hajnalban fiatalok egy csoportjába hajtott gépkocsijával a népszerű tengerparti üdülőhely, Vama Veche közelében.
A balesetben – mely nagy felháborodást váltott ki Romániában – egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember meghalt, egy 18 éves és két 20 éves fiatal megsérült.
A sofőr elmenekült a helyszínről, de pár órára ráelfogták. Szervezetében kokaint, amfetamint és metamfetamint is kimutattak. Gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés és a baleset helyszínének elhagyása miatt indult eljárás ellene, vasárnap előzetes letartóztatásba helyezték.
Adrian Glugă rendőrfőkapitány hétfőn közölte: az ügyben három rendőr ellen indult fegyelmi eljárás, akik igazoltatták a fiatal sofőrt pár órával a baleset előtt. A hatóságok lakossági bejelentésre szálltak ki, miután valaki jelezte az 112-es sürgősségi hívószámon, hogy a fiatal férfi kaotikusan közlekedik.
A közúti ellenőrzés során a rendőrök kábítószert találtak az autójában, és bekísérték a vama vechei rendőrőrsére, de csupán alkoholtesztet végeztek rajta, drogtesztet nem. A fegyelmi eljárás ennek okát vizsgálja.
A román sajtó beszámolói szerint a fiatalember drogfüggő, többször is volt elvonókúrán. Pár hónappal korábban, májusban szerezte meg a járművezetői engedélyt.
Romániában az elmúlt években vált általánossá, hogy az alkohol mellett kábítószerre is tesztelik a gépkocsivezetőket, mivel egyre gyakoribbak a drog hatása alatt okozott közúti balesetek.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.