Bűnügy

Szépen akart politikust ölni egy Fejér megyei „halálbrigád”

  • Szerző:nuus
  • 2021.09.27 | 18:48

A rendőrök lecsaptak a politikus és bíró ölését tervezgető társaságra.

A budapesti ügyészség emberölés előkészülete miatt csapott le a magát a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya Bíróságának” nevező csoport tagjaira. A társaság vezetői bírókra, állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikus szereplőkre,

közéleti szereplőkre mondtak ki „halálos ítéleteket”.

A terrorelhárítás és a rendőrség több helyen házkutatásokat tartott és bizonyítékokat foglalt le. A csoport tagjai szeptember 11-én egy Fejér megyei községben találkoztak. Az erről készült felvétel felkerült egy videó megosztó csatornára. A csoport vezetői emberölések elkövetésére szólították fel a tagokat azzal, „hogy

ha ölnek, öljenek szépen”.

A radikális politikai nézeteket valló csoport tagjaival vezetőjük közölte: „hadiállapot van”. Azt is mondta, hogy az  igazságszolgáltatás tagjaira, így különösen a devizahiteles perekben eljáró bírákra és családjukra „az én ítéletem halál”. Egy másik vezető a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében „halálos ítéleteket hirdetett” általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, közéleti szereplőkre. A magát bírónak nevező férfit korábban

Molotov koktéllal elkövetett rongálás miatt

felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A férfi felszólította „a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására”, azzal, hogy mivel az „jogszerű”, nem valósít meg bűncselekményt. A csoport másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek. Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el. Vizsgálják, hogy történt-e súlyosabb bűncselekmény is.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sport
Európa bajnok lett Érdi Mária
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 23.