Bűnügy

Száz forintért kap közel öt évet egy rabló – videó

  • Szerző:nuus
  • 2021.10.13 | 19:18

Azt hitte a rabló, hogy, pedig dehogy…

Egy 19 éves férfi augusztus 4-én délelőtt felszállt a soroksári 66-os buszra. A rabló leült egy másik férfi mellé, és kérte, hogy adjon neki egy ezrest. A sértettnél nem volt pénz, a

pénztárcáját is megmutatta, amiben csak 100 forint volt.

A rabló továbbra is pénzt követelt, fenyegetéssel: azt mondta, „most szabadult”, és ha nem kap pénzt, megszurkálja a sértettet. A megfenyegetett átadta a 100 forintját. A rabló ezután a sértett telefonját is elvette, miközben a bal kezét végig nadrágja zsebében tartotta, hogy azt a látszatot keltse, valóban van nála kés.

A rabló azt hazudta, hogy egy társa is van a buszon,

aki megöli a sértettet, ha nem adja át az értékeit. Miután a busz megállt abban a megállóban, ahol a sértett egyébként is le akart szállni, a támadó azt kérte tőle, a biztonsági kamera miatt adjon neki egy ökölpacsit és két puszit. A sértett a felszólításnak eleget tett, majd leszállt a járműről. A bűncselekményt a biztonsági kamera rögzítette.

A rabló már július 30-án is rabolni akart Soroksáron,

ugyanezzel a szöveggel, de a kiszemelt áldozat akkor lelépett. A nyomozók egy napon belül elfogták a rablót. A bíróság első fokon 4 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a rablót, valamint elrendelte egy korábban kiszabott, felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Bodrogi Gyula 120 évig akar élni
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 11.
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.