Celeb
Óriási fordulat állt be Laár András és Galla Miklós kapcsolatában!
A két, egymással fagyos hangulatban lévő humorista most kibékült, és máris közös estet terveznek.
Laár András és Galla Miklós hosszú idő után végre kibékült egymással, és most együttműködésre készülnek. A hírt Laár András jelentette be a Facebook-oldalán, ahol közölte, hogy a vasárnapi találkozójuk során nagyon jót beszélgettek és sokat nevettek.
A humoristák története egészen az 80-as évek elejéig nyúlik vissza, amikor találkoztak egymással, majd közösen alapították meg a L’art pour l’art Társulatot. Az évek során azonban a munkakapcsolatuk megromlott, és Galla Miklós kivált a társulatból. December végén azonban a közös múlt ellenére sikerült kibékülniük, és most már együtt dolgoznak a jövőben.
Laár András posztja szerint a találkozás alkalmával Galla Miklós magával hozta az ominózus, Laártól kapott Karinthy-gyűrűt, amit nagy becsben tart. A humoristák terveznek egy közös estet, ahol az életük érdekesebb részleteit osztják meg a közönséggel, és bemutatnak néhány produkciót. A helyszínek körvonalazódnak, és Laár András arra kérte követőit, hogy kommentben osszák meg velük, melyik városban szeretnék látni a duót.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.