Celeb
Alekosz nagyon kellemetlen dolgot állít Kovács Kokó Istvánról
Most lebukott, kiderült, hogy hazudik.

Alekosz Hajdú Péter műsorában mesélte el, hogy a kilencvenes évek elején a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesületben (KSI) együtt bokszolt Kovács Kokó Istvánnal. Sőt, emlékei szerint még a szekrényük is egymás mellett volt, és állítása szerint az edzők is gyakran összekevertek őket, annyira hasonlítottak egymásra.
A történet már csak azért is sokaknak szemet szúrt, mert Kokó a kilencvenes évek elejére már kétszeres országos bajnok volt és ezüstérmes a világkupán, majd két éven át egy német egyesület színeiben szerepelt. Tehát nem töltött itthon túl sok időt.
Most pedig maga Kovács Kokó István is megszólalt, hogy pontot tegyen a találgatások végére.
Az a helyzet, hogy nagyjából arról sincs fogalmam, hogy ki is az a Nagy Alekosz. Abban pedig biztos vagyok, hogy soha nem volt ilyen nevű szekrényszomszédom. És természetesen jól tudja, nem edzettem a KSI-ben
– mondta Kokó
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.