Celeb

Borzasztó tartozást hagyhatott maga után Berki, lányai lemondhatnak az örökségről

  • Szerző:nuus
  • 2022.05.13 | 10:48
  • trendindex: 49

Ha az örökséget túl sok tartozás terheli, az örökösök lemondhatnak róla. Elképzelhető, hogy berki Krisztián lányai esetében is ez történik majd egy ismerős szerint.

Egy ismerős elárulta, hogy Berki élete korántsem a luxusról szólt, albérletben lakott, a luxusautókat bérelte, vagy csak odaállt melléjük egy-egy fotó erejéig, és a sokak által irigyelt életvitele nagy része reklámszerződések és céges megállapodások eredménye.

Bármit vett, bárhova utazott, sokkal kevesebbet vagy egyáltalán nem is fizetett érte, ellentétben azzal, amennyibe egy átlagembernek ez került volna

– állítja a Blikknek nyilatkozó forrás.

Mindenki azt hitte, rengeteg pénze van, milliomos, pedig nem. Úgy tudom, bőven volt tartozása, egyik-másikról nyilvánosan is tudni, hiszen a bíróság nemrég döntött, hogy ki kell fizetnie az elmaradt gyerektartást, amely közel másfél millió forint, illetve a büntetőfékezéses ügyben is közel hétszázezer forint pénzbírságot kapott. Krisztián valahogy mindig megtalálta a megoldást, hogy ellavírozzon ezek között

Az interneten szabadon elérhető adatok szerint a hozzá köthető cégek többsége két éve felszámolással vagy kényszertörléssel megszűnt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

a berki 🇭🇺 (@berkikrisztian) által megosztott bejegyzés


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Lehetsz csinos pénz nélkül is!
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.