Celeb

Kanye West végtelenül szemét a beosztottjaival: testőre kitálalt

  • Szerző:nuus
  • 2020.05.18 | 14:18

Kanye West soha nem jó modoráról volt híres, így valahol nem is meglepő, hogy a hétköznapokban sem könnyű vele együtt dolgozni.


Egykori testőre, Steve Stanulis most úgy gondolta, itt az idő, hogy megossza a világgal kellemetlen élményeit. Már rögtön az első munkanapja sem volt túl pozitív élmény Kanye társaságában. Bemutatkoztak egymásnak, majd mindketten beszálltak a liftbe. Ekkora azonban Kanye annyira feldühödött, hogy ordibálni kezdett Steve-vel, akinek fogalma sem volt, mit rontott el. Mint kiderült az énekes azt nehezményezte, hogy testőre nem nyomta meg azonnal a gombot a liftben, így Kanye azt gondolta, Steve-nek fogalma sincs, hová mennek. Ez már önmagában is meredek, de itt még nincs vége. Testőre csak 10 lépés távolságból kísérhette az énekest az utcán, ami ugye nem túl célravezető, mivel nem tudja megvédeni. Kanye azonban nem engedett ebből.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kim Kardashian West (@kimkardashian) által megosztott bejegyzés,

A harmadik furcsaság pedig az, hogy Kim és Kanye mindig panaszkodnak, hogy a paparazzik mindenhová követik őket, Steve azonban számtalanszor jelen volt, amikor a sztárpár előre megosztotta a paparazzikkal, hogy mikor, hol lesznek. Annak érdekében, hogy minél több figyelmet kapjanak. Hát, nem lehet könnyű velük dolgozni, az biztos.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló