Celeb
Dagad a botrány: Cicciolina feljelentette saját fiát
Úgy érzi, végzetesen elrontotta fia nevelését még gyerekkorban.
Régóta köztudomású, hogy az Olaszországban élő veterán pornószínésznő, Staller Ilona, ismertebb nevén Cicciolina és fia, Ludwig kapcsolata súlyosan megromlott. A feszültség most ahhoz vezetett, hogy a fia ellen már távolságtartási végzés is lépett életbe, és nem mehet be többé az egykori pornószínésznő lakásába, ahol korábban együtt éltek.
Ludwig korábban többször rátámadt saját anyjára, sőt, még sokkolóval is fenyegette őt. Cicciolina most úgy érzi, hogy kénytelen volt rendőrt hívni a fiára, és reméli, hogy a tárgyalás során olyan ítélet születik, ami lehetővé teszi, hogy fia olyan helyre kerüljön, ahol meggyógyulhat.
A 71 éves expornós sajnálatosnak tartja, hogy elkényeztette fiát annak idején, és elismeri, hogy hibát követett el a nevelésében, amit már nem lehet jóvá tenni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.