Celeb

“Leszbikus k*urva!” – Durva részletek derültek ki Gáspár Laci kirohanásáról

  • Szerző:nuus
  • 2022.09.01 | 15:18
  • trendindex: 37

A napokban előkerült egy videó arról, ahogy Gáspár Laci egy balatonfüredi szórakozóhely előtt éles szóváltásba keveredett a hely üzemeltetőivel.

Kép: RTL

Most a Bors felkereste a szórakozóhelyet, akik elmondták az ő álláspontjukat.

Szórakozóhelyünk mint mindig, szombaton is négykor zárt. Nem Gáspár úr az első, aki ezt nehezményezi a vendégeink közül, de mondhatni eddig ő kezelte legrosszabbul ezt a helyzetet. Szokás szerint megkértük a még bent maradt vendégeket, legyenek kedvesek távozni.

A szóvivő úgy folytatta a lapnak, az énekes nem hallgatott rájuk: „A pultos fiú még háromszor megkérte, mire ő felcsattant és elkezdte kioktatni, hogy a pult belső oldalán neki mi a dolga és mit is képzel magáról. A felesége végig mondta neki, hogy menjenek, próbálta elrángatni. Erre kétszer is úgy meglökte, hogy azt hittük elvágódik, úgyhogy a rádióban említett lila foltok a karján azok magától Lacitól vannak. Niki már annyira ki volt rá, hogy azt kiabálta, én Isten lánya vagyok, te nem beszélhetsz így velem”.

A dolgozók Gáspár Laci származását is firtatták, a szóvivő erre is magyarázatot adott. “A személyzet pakolt, szedte a poharakat, nem is foglalkoztak volna már vele, mert annyira kellemetlen volt az egész, de Laci csak folytatta, mocskolódott tovább.”

Kevésbé hallatszik a videón, de mielőtt a kolléganő a származását firtatta volna, ott egy leszbikus kurva kipattant a szájából.

“Itt megjegyezném, mindenféle rasszizmustól elhatárolódunk. Nyilván ilyen stílusra a válasz is hasonló volt, de kénytelen volt a porta és a személyzet is az ő szintjére süllyedni, mivel a szép szóból nem értett” – magyarázta.

A videót ide kattintva lehet megnézni. 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló