Celeb

Több tucat nő fordult meg Curtis ágyában – a rapper elmondta, hogy kétnaponta mással szexel

  • Szerző:nuus
  • 2020.09.23 | 18:18
  • trendindex: 4

Curtis nemrég szakított szerelmével, de úgy néz ki, valahogy sikerült túltennie magát rajta.

Elmondása szerint csak úgy falja a nőket szakítása után Curtis. A rapper nemrég a hot! Magazinnak nyilatkozott, ahol elmondta, alaptalanul hozták hírbe a sportolónővel, akivel nemrég együtt fotózták le. Elmondta, hogy jelenleg ő inkább futó kalandokban utazik.

Rengeteget dolgozom, nyilván ez kevésbé érdekes, mint az, hogy pár napja lefotóztak valakivel. Felhajtást csináltak belőle feleslegesen.Tőlem kétnaponta más megy ki a bejárati ajtón.

– nyilatkozta a lapnak.

A zenész most törte meg a csendet szakítása óta először. Korábban csak volt párja, Kriszti nyilatkozatát lehetett olvasni, aki elmondta, hogy már a kapcsolatuk vége felé voltak Curtisnek ügyei más nőkkel. Róla most ezt mondta a rapper:

Krisztit szeretem, felnézek rá, a kisfiamat, aki egy csoda, imádom, de nem tudok mindent úgy tenni, ahogyan a feleségem szeretné. Meg kellene változnom, de az már nem én lennék.

Forrás: Bors/Hot!

Kép: Instagram


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.