Celeb
Sir Cliff kiakadt, és perli a rendőrséget és a BBC-t
A magánéletéhez fűződő jogainak durva megsértése címén pert indított a BBC és a rendőrség ellen a gyermekmolesztálás vádjával két éve feljelentett Sir Cliff Richard
75 éves angol popveterán ügyvédjei csütörtökön nyújtották be a keresetet a londoni felsőbírósághoz. A keresetben a BBC közszolgálati médiatársaság és a Dél-Yorkshire megyei rendőrség szerepel alperesként.
Az ügy közvetlen előzményeként Sir Cliff házát évtizedekkel ezelőtti szexuális visszaélések gyanúja miatt 2014 augusztusában átkutatták a rendőrök. Az énekest négy férfi jelentette fel, azt állítva, hogy a popsztár szexuális bűncselekményeket követett el ellenük. E bűncselekmények a feljelentők szerint 1953 és 1984 között, az ő gyermekkorukban történtek.
Cliff Richard a komoly nemzetközi feltűnést keltő házkutatás idején portugáliai nyaralójában volt, de nem sokkal később hazatért, és önként megjelent a területileg illetékes Dél-Yorkshire megyei rendőrségen, ahol kihallgatták. És nem vették őrizetbe, és vádat sem emeltek ellene, az ügyészség pedig júniusban közölte, hogy bizonyíték hiányában megszünteti a vizsgálatot. Ezt a döntést a feljelentők egyike megtámadta, de az ügyészség a napokban közölte, hogy kitart a vizsgálatot megszüntető határozat mellett. Sir Cliff az eljárás során végig teljesen megalapozatlannak és hamisnak minősítette a feljelentésben foglalt állításokat, és már a házkutatás után kilátásba helyezte, hogy kártérítési pert indít a BBC és az ügyben eljáró rendőrkapitányság ellen is,

A BBC úgy keveredett az ügybe, hogy 24 órás hírtelevíziójának stábja, amelyet a rendőrség az időközben kiszivárgott üzenetváltások tanúsága szerint előre értesített, már a helyszínen várta a házkutatásra érkező rendőri egységet, és egyenes adásban közvetítette a fejleményeket. A házkutatást a nézők a földről és a levegőből is figyelemmel kísérhették, a BBC ugyanis egy helikoptert is a helyszínre küldött. A helikopteres stáb kamerái a ház ablakain keresztül arról is részletekbe menő ráközelítéses képeket sugároztak, ahogy a rendőrök Sir Cliff személyes holmijai között kutakodnak.
Az ügyben parlamenti vizsgálat is indult, amely megállapította, hogy bár a BBC a rendőrséggel folytatott együttműködése során a maga részéről megfelelően járt el, a házkutatás élő közvetítése azonban ennek ellenére “óriási, helyrehozhatatlan károkat” okozott Sir Cliff Richard közmegítélésében.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.