Celeb
Az exek összefogtak: Csuti és Nagy Melanie közösen lépnek fel G.w.M és Edina ellen
Nem járulnak hozzá ahhoz, hogy gyerekeiket a nagy családi valóságshow-ban mutogassák.

A házaspár, akik előző házasságukból összesen négy gyermeket nevelnek, most fizetős családi realityt indítottak. A show rögtön G.w.M kórházi kálváriájával kezdődött, ami igen nagy visszhangot váltott ki. A rapper súlyos depressziója miatt került kórházba.
Most kiderült, hogy az exeknek is van véleményük erről, mivel sem Szabó András Csuti, sem Nagy Melanie nem engedi meg, hogy gyermekeik részt vegyenek a valóságshow-ban – tudósít a Blikk.
“A gyermekeim részvétele semmilyen szereplésben nincs az én beleegyezésem nélkül, legyen az közösségi vagy hagyományos média. Erről már korábban megállapodtunk. A gyermekeimet egyébként az utóbbi időben nem is látogatja az édesapjuk”
– mondta Nagy Melanie.
Összegezzük csak: Csuti és Edina gyermekei az öt és fél éves Medox, valamint a három és fél éves Nina, míg G.w.M-nek Melanie-tól szintén két gyereke született: a hat és fél éves Melanie és a hároméves Márk.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.