Celeb

Egyre inkább úgy tűnik, Scarlett Johansson megtalálta élete párját

  • Szerző:nuus
  • 2017.12.18 | 08:18

A Saturday Night Live egyik író-komikusa, a nálunk kevésbé ismert Colin Jost a szerencsés.

Scarlett Johansson. Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images.

A 32 éves színésznőről és a komikusról már május óta suttognak, majd novemberben együtt vettek részt a New York-i Természettudományi Múzeum gáláján, most pedig a hétvégi Saturday Night Live-ban már nem csináltak nagy titkot a dologból: kéz a kézben, fesztelenül korcsolyáztak a Rockefeller Center korcsolyapályáján, Colin Jost át is ölelte Scarlett Johanssont, aki nem ellenkezett.

Az út nyiltva áll előttük, a színésznő ugyanis időközben aláírta a válási papírokat az ex-férjével, vagyis már hivatalosan is szabad. Jost közben egyre bátrabban nyilatkozik interjúkban arról, hogy mennyire boldog és szerencsés, bár nem mondta még meg a konkrét okát. Megtette ezt helyette az egyik barátja, aki azt nyilatkozta a People magazinnak róluk, hogy

Nagy szerelemben vannak. Ez most komoly. Tiszteletben tartják egymás karrierjét és támogatják egymást. Szuper aranyosak együtt.

Ezt támasztja alá egy másik forrás, a színésznő egyik közeli barátja is, aki pedig annyit mondott velük kapcsolatban:

Scarlett szeret szeretni, ebben semmit nem változott. Colin azért is jó neki, mert kedveli az okos embereket, különösen az írókat.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.