II. Erzsébet

II. Erzsébet emberi szerepeiben kudarcot vallott?

  • Szerző:nuus
  • 2022.09.10 | 12:18

II. Erzsébet 70 éves uralkodása előtt tiszteleg az egész világ, éppen ezért érdekes, amikor egy-egy poszt Erzsébetről, az emberről szól. Akinek lelkéről keveset tudunk.

“Könnyű lenne nekem is egyszerűen kitenni egy szentimentális képet Erzsébetről – egy olyat, amelyen gondosan beállítva pózol, és amelyen majd kicsattan az uralkodói méltóságtól és tökéletes királynői mosolyt villant felénk. De ezen az oldalon nem arra törekszem, hogy megfeleljek az elvárásoknak és konformistán beálljak a sorba. Nem csak azért, mert megrögzött republikánus vagyok, és nem gondolom, hogy erény lenne királynőnek születni. És nem is azért, mintha idegen lenne tőlem a részvét. De engem Erzsébet, az ember érdekel, a romantikus kultusz mögött. És úgy látom, hogy Erzsébet kitűnően ellátta a királynői szerepét, miközben az emberi szerepeiben kudarcot vallott”

– olvashatjuk a Drogriporter oldalon.

“Mert igen, valóságos pop-ikonná vált Erzsébet, sokan egy korszak végéről beszélnek: de meggyőződésem, hogy a kultuszfigura mögött egy boldogtalan ember rejtőzött. Azok a ritka pillanatok, amikor a királyi családot körülvevő rózsaszín hype függönye fellebbent és feltárult mögötte a valóság, nem túl hízelgő képet festett elénk. Mert hogy igazából a nagy ásító üres semmi van mögötte. Abúzus és trauma. Egy diszfunkcionális család, távolságot tartó, elhidegült szülők, gyerekek, házastársak”.

Ezután az is kifejtésre kerül, hogy mi miatt lehetett a diszfunkcionális család, amiből tényleg sokan menekültek, ami ellen a családtagok közül többen lázadtak:

“Ezek az emberek már kisgyerekkoruktól traumatizálódnak. Traumatizált szüleik maguk is csak sodródnak, annak a rendszernek a generációról generációra öröklődő kiszolgáltatottságban, aminek a részeként már korán megtanulják elfojtani az érzéseiket és felvenni egy maszkot. Egy maszkot, ami mindent eltakar. Arra kondicionálják őket, hogy ne legyenek intenzív érzéseik, vagy ha vannak, akkor ne éljék meg azokat. Mert nem illik. És persze nem illik önállóan gondolkodni, nem illik kiállni magunkért, másokért sem – főleg nem az emberekért, akikről azt tanultuk, hogy ők az “alattvalóink”.

A teljes, ennél hosszabb írás itt olvasható:


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló