Sztárok
Vége a legendás korszaknak: feloszlik a népszerű zenekar
Három évtizedes közös zenélés után megszűnik a világhírű együttes.
Harminc év után búcsút int a színpadnak a dán–norvég eurodance-legenda, az Aqua. A „Barbie Girl” világhírű előadói közös közleményben jelentették be, hogy lezárják az együttes élő koncertkorszakát.
„Sok hihetetlen év után arra jutottunk, hogy lezárjuk az Aqua történetének élő zenekari fejezetét” – tudatták a rajongókkal a döntést.
Hozzátették, ennyi együtt töltött év után eljön az a pillanat, amikor már azt is tudni kell, mikor érdemes megőrizni azt, amit közösen felépítettek – írja a Billboard magazin.
A legendás múlt
Az együttest 1995-ben alapították Koppenhágában, eredetileg négytagú formációként. Lene Nystrøm, René Dif, Søren Rasted és Claus Norreen alkották a csapatot, de utóbbi 2016-ban távozott, hogy más projektekre koncentráljon.
A világsikert az 1997-es „Barbie Girl” hozta meg számukra, amely az első albumuk, az Aquarium egyik legnagyobb slágere lett. A játékos hangvételű dal Barbie és Ken világát figurázta ki, és pillanatok alatt meghódította Európát, majd az amerikai slágerlistákat is.
A dal körül később komoly jogi vita is kialakult: a Barbie babákat gyártó Mattel 2000-ben pert indított az együttes ellen, arra hivatkozva, hogy a szám rontja a márka hírnevét. Az ügyet végül 2002-ben ejtették, a bíró pedig emlékezetes módon azt üzente a feleknek: „nyugodjanak le”.
Többször újjáéledtek
Az Aqua később többször is feloszlott, majd újra összeállt. Második albumuk, az Aquarius 2000-ben jelent meg, a harmadik és egyben utolsó stúdiólemezük, az Megalomania pedig 2011-ben.
Az elmúlt években újra reflektorfénybe kerültek, amikor Nicki Minaj és Ice Spice feldolgozta a „Barbie Girl” dallamait a „Barbie World” című számban, amely a Barbie című filmhez készült.
A dal Grammy-jelölést is kapott, az eredeti sláger pedig negyed évszázad után ismét visszakerült a brit toplistákra. De úgy látszik, már ez sem segített: az Aqua utolsó koncertjét 2025 novemberében adta Indiában, és úgy tűnik, többet már nem is fog.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.











