egy kis
Időjárás

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék hullhat. Csütörtök éjfélig másodfokú figyelmeztetés van

Erőteljes marad a felhőképződés, dél felől észak felé haladó záporokra, zivatarokra számíthatunk, melyeket elsősorban felhőszakadás, valamint jégeső kísérhet. A fátyolfelhők mellett napközben továbbra is erőteljes marad a gomolyfelhő-képződés. Ismét

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a másodfokú riasztás által érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. Szerda éjfélig

Eseménydús nap előtt állunk: erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, délelőtt több, délután kevesebb napsütéssel. Egy átmeneti lecsengést követően délután, estefele több hullámban alakulhatnak ki záporok, zivatarok, helyenként heves zivatarok

Szerda reggel az elvonuló zivatarok mögött délelőtt a legtöbb helyen átmenetileg csökken a felhőzet és a csapadék esélye – jelezte a HungaroMet. A nyugati, délnyugati tájakon viszont több maradhat a felhő. Ugyanakkor délutántól ismét egyre többfelé

Általában sok napsütésre van kilátás. Ugyanakkor délnyugaton több lehet a felhő, majd délután, estefelé északabbra is képződhetnek gomolyfelhők. Reggel, délelőtt délnyugaton, majd átmeneti szünetet követően a déli országrészben, estefelé pedig akár

A felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, és általában kevés felhő valószínű, csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, a Nyugat-Dunántúlon, valamint északkeleten, keleten néhol erős. A legmagasabb

Délkeleten, keleten néhol intenzívebb zivatarra is van esély jégeső (2 cm körüli vagy általában kevéssel afeletti átmérővel), 90 km/h körüli széllökés kíséretében. A reggeli órák környékén kelet felé megszűnnek a zivatarok – írja a met.hu

Mandarin, tojás, cseresznye – ezekhez hasonlították azokat a jégszemeket, amelyek Magyarország északkeleti részére hullottak szombatról vasárnapra virradóra. Az Időkép beszámolója szerint nagyméretű jég hullott a szabolcsi Tiszanagyfaluban,

Általában sok napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, amelyek az ország keleti, délkeleti felén tornyosulnak magasabbra. Ott vastagabb fátyolfelhőzet is lehet. A csapadéktevékenység elsősorban az ország keleti, délkeleti felére húzódik, ott

További cikkek betöltése