Gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd délután délnyugat felől megnövekszik a magasszintű felhőzet. Elsősorban hazánk északkeleti, keleti felében alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A délkeleti, keleti szél több helyen megélénkül, zivatarok
Hazánk egyik leglátogatottabb barlangja a Tapolcai-tavasbarlang, melyet a 20. század elején fedeztek fel és több, mint 100 éve – 1912 óta – látogatható. 1938-ban nyílt meg a lehetőség, hogy a város alatt húzódó barlangrendszert a látogatók csónakon
Utóbbi tájakon helyenként eső, zápor előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 4 és 10 fok között alakul, de az északi völgyekben és a Nyírségben ennél hidegebb, a tartósan felhős
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás, ám a délnyugati, nyugati tájak fölé vastagabb felhők is sodródhatnak, a határmentén gyenge csapadék sem zárható ki. A keleties szelet élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb
Az ország északkeleti felén kiderül az ég, de másutt is sok lesz a napsütés a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett. Hazánk délnyugati felén elszórtan várható zápor, néhol zivatar. Az északkeleti, északi szél több helyen megélénkül, északkeleten és
A gomoly-, és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható. Észak felől estétől átmenetileg megnövekszik a felhőzet. Délutántól délnyugaton, estétől északkeleten zápor már nem kizárt. Az északias szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali
A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, délelőtt a Dél-Alföldön lehetnek még erősen felhős körzetek. Az Alföldön helyenként zápor, esetleg a délkeleti határ közelében zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél
Édesanyját, a néhai Dianát igencsak korán elveszítette, testvérével évek óta nincs jó viszonyban, most pedig még feleségéért és apjáért is izgulhat, hiszen a trónörökös mindkét szeretténél rákbetegséget diagnosztizáltak az év elején. Mindez azt is
Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a