egy kis
Belföld

Ha úgy döntünk, hogy külföldre költözünk, vagy csupán eltöltenénk hosszabb időt egy adott városban, számos tényezőt érdemes figyelembe venni – a költségek kétségtelenül kiemelkedőek ezen a listán, ahol luxus városok szerepelnek. De hová a legdrágább

A HONOR 200 Pro megérkezett, hogy új szintet állítson be a mobilfotózásban, különösen a portrékészítés terén. Három 50MP-es kamera – egy fő portrékamera, egy telefotó kamera és egy szelfi kamera – alkotja a készülék fotós arzenálját. A fő

Stefan Scharfe és barátja, Lukas Steingässer nem mindennapi fába vágták a fejszéküket: elhatározták, hogy kompakt kis erdőket fognak telepíteni Németországban. Az erdő alapítás ötletadója Shubundu TED-beszélgetése volt az erdő telepítése, azaz a

Erőteljes marad a felhőképződés, dél felől észak felé haladó záporokra, zivatarokra számíthatunk, melyeket elsősorban felhőszakadás, valamint jégeső kísérhet. A fátyolfelhők mellett napközben továbbra is erőteljes marad a gomolyfelhő-képződés. Ismét

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a másodfokú riasztás által érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. Szerda éjfélig

Eseménydús nap előtt állunk: erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, délelőtt több, délután kevesebb napsütéssel. Egy átmeneti lecsengést követően délután, estefele több hullámban alakulhatnak ki záporok, zivatarok, helyenként heves zivatarok

Szerda reggel az elvonuló zivatarok mögött délelőtt a legtöbb helyen átmenetileg csökken a felhőzet és a csapadék esélye – jelezte a HungaroMet. A nyugati, délnyugati tájakon viszont több maradhat a felhő. Ugyanakkor délutántól ismét egyre többfelé

Általában sok napsütésre van kilátás. Ugyanakkor délnyugaton több lehet a felhő, majd délután, estefelé északabbra is képződhetnek gomolyfelhők. Reggel, délelőtt délnyugaton, majd átmeneti szünetet követően a déli országrészben, estefelé pedig akár

Egy új törvény értelmében Görögországban engedélyezik a hatnapos munkahetek bevezetését. Hivatalosan még a 40 órás munkahét van érvényben, ugyanis az új törvény július 1-től lesz hatályos. De korlátozottan, napi legfeljebb két órányi fizetetlen

Javarészt kínai részegységekből szerel össze részben kínai hátterű cég elektromos autókat Lengyelországban. Így a villanyautók megkaphatják a „Made in EU” címkét. Ezzel az egyszerű trükkel változtatják európaivá az autóikat a kínaiak,

További cikkek betöltése