Megyeri Csilla szereti időnként beengedi a követőit az életébe. Láthattuk már a frissen készült tetoválását, ahogy azt is, hogy milyen, amikor a mellei majdnem kiesnek a bikinijéből. Most pedig egy ezüst színű fürdőruhában mutatta meg szuperszexi
Tolvai Reni néhány napja olyan fotót posztolt, amivel nehéz versenyezni: sokat mutató de mégis sokat sejtető, erotikus de nem közönséges, forró és még annál is forróbb. A vörös szépség nem először tesz hasonlót gyakran oszt meg magáról olyan képeket,
Kelemen Anna neve senkinek sem idegen, sőt a legtöbb embernek ugyanaz jut róla eszébe: egy gömbölyű idomokkal megáldott szexi híresség, aki kendőzetlenül beszél szexről, intimitásról, erotikáról. Persze nemcsak beszél, hanem meg is mutatja, amire
Brittany Lynne Mahomes visszavonult futballista, egy amerikai sportcsapat tulajdonosa – csatárként játszott az izlandi UMF Afturelding csapatában. Ha ez még nem lenne elég, alapító társtulajdonosa a Kansas City Current-nek, amely az amerikai
A szuperszexi Köllő Babett elképesztő formában van – mint mindig. Erről árulkodik egy nemrég posztolt Instagram-fotója is, amelyen egy királykék bikiniben pózol. Nem ez az első eset, hogy Köllő Babett gigadekoltázst villant, de valahogy nem
A TV2-n futó Szerencsekerék című műsor sokak kedvence lett, ami nem meglepő. A műsorvezető, Kasza Tibi, illetve a vendégek is mindig tartogatnak egy kis meglepetést a nézőknek, most például Szabó Zsófi vendégeskedett az egyik adásban – írja a
Rosszul lett Mága Zoltán felesége, miközben éppen szálltak volna fel a Sun Express járatával, a törökországi Antalya felé tartva – szúrta ki a blikk.hu. A repülőgép kapitányát a hegedűművész kérte meg, hogy szakítsák félbe a felszállást és
1998-ban egy Tomoaki Hamatsu nevű férfit, akit Nasubinak becéztek, meztelenre vetkőztettek, és egy majdnem üres lakásban hagytak, melyet valóságshowban közvetítettek – írja a bbc.com. A műsor célja az volt, hogy díjakat nyerjen, és azok értéke
A lap sikerét jól mutatja, hogy 2007-ben 3,5 millió előfizetővel rendelkezett és hetente huszonhárom millió felnőtt (ebből 18 millió férfi) olvasta. Érdekesség, hogy a lap 1954 óta minden évben meghirdeti az Év sportolója díjat. Tiger Woods az
Egyes magányos ügyfelei akár évi 200 ezer fontot is fizetnek neki, hogy videojátékokat játsszon velük – árulta el a Sydney-ben élő escort, Harper Valentine. A 29 éves szexmunkás hölgy elmesélte, hogy ügyfeleitől mindenféle megkeresést kap – a