A WhatsApp-on egyre nagyobb probléma a gyermekbántalmazási képek terjedése. Az Internet Watch Foundation (IWF) szerint a platform üzemeltetője, a Meta nem tesz eleget a probléma megoldásáért. Az IWF felhívta a figyelmet arra, hogy a megakadályozáshoz
A kínai Zeekr autógyártó azt állítja, hogy olyan elektromos akkumulátort fejlesztett ki, ami gyorsabban tölthető, mint bármelyik konkurensének terméke, beleértve az iparági vezetőket, a Teslát és a BYD-t is. A Zeekr szerint továbbfejlesztett
A NASA űrhajósok elakadása, akik már két hónapja a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodnak, nem az első űrbéli fennakadása az emberiségnek és valószínűleg nem is az utolsó. Mindannyian éreztük már, milyen, amikor valahol váratlanul elakadunk –
Maga a luxusbunker – mondta Corbi a Zoomon keresztül a CNN-nek adott interjúban – rendkívül biztonságos a robbanásbiztos ajtókkal, a betörhetetlen ablakokkal és a biometrikus bejárati rendszerekkel. Aztán ott van a 30 láb mély vizesárok
A Birmingham Egyetem tudósai felfedezték, hogy az idős fák képesek fokozni a szén-dioxid elnyelésének ütemét, ezzel is küzdve a globális felmelegedés ellen. Egy kísérlet során hét éven keresztül növelték a szén-dioxid szintet egy tölgyerdőben,
Az idei olimpiai játékokon a rajongók is kipróbálhattak egy új, mesterséges intelligencia által támogatott tehetségkutató rendszert. Ennek célja, hogy felfedezze a jövő aranyérmeseit. A fejlesztők egy hordozható verziót terveznek, hogy a
A bíróságnak most azt kell eldöntenie, hogy milyen lépéseket kell tennie a monopólium felszámolására. A Bloomberg értesülései szerint a Google feldarabolása is szóba került, mint lehetséges megoldás. Amennyiben Washington a Google feldarabolást kéri,
A mesterséges intelligenciával (ChatGPT) a szálláshelykereső oldalakon is visszaélnek a csalók, az kiberbiztonsággal foglalkozó nemzetközi informatikai cég, az ESET elemzése szerint egyre meggyőzőbb és hatékonyabb csalási módszerek jelennek meg a
A nyugat-ausztráliai Perthben működő Mobile Crisis Construction (MCC) nevű vállalat új módszert fejlesztett ki a lerombolt épületek törmelékének téglává alakítására. A vállalat mobil gyártógépe úton van Ukrajnába, hogy segítsen az infrastruktúra és a
A telefonfüggőség sok embernél öltött ijesztő méreteket. Nem kevesek számára indul azzal a reggel, hogy az éjszakai értesítéseket csekkolják, rutin TikTok-ellenőrzést tartanak, egy rakás kihagyott Instagram-történetet néznek végig – s ez csak néhány