Az emailt elküldtük.
Magyarországi riportot készített a VICE, amiben a Békemenetet és az egyik ellenzéki kampányeseményt is megmutatta.
Ugye, hogy azok?
Csak erős idegzetűeknek ajánlott
Csak óvatosan.
Összesen négy nőt lehet találni.
Még évekkel később is kísértik őket.
Ugyanolyan hatékony lehet, mint a női
A legtöbben már hallottak a szex utáni szomorúságról, vagyis a posztkoitális diszfóriáról. A jelenség létezik, és sokakat érint, nemtől függetlenül.
Szakértők szerint a növényi alapú élelmiszerekkel is vannak azért gondok. Sőt, a végén még kiderül, hogy a húsmentességnek több a hátránya, mint az előnye.
Már a metaverzumban is sörözhetsz.