Életmód

Nem is hinnéd, hogy mennyire szép agyad van!

  • Szerző:nuus
  • 2017.04.19 | 19:08

Két kutató tökélyre fejlesztette sajátos technikáját, így bizonyítja be, hogy az emberi test belül is szép tud lenni.

Greg Dunn és Brian Edwards eredetileg tudósként szereztek hírnevet maguknak, ám képtelenek voltak megmaradni a száraz tudomány területén, kutatásaik tárgyait művészi formába öntötték. Az “Önreflektív” címet viselő sorozatuk középpontjában az emberi test áll, a páros különböző szervekre, szövetekre vagy erekre nagyít rá, az így keletkezett képeket pedig az úgynevezett micro-etching technológiával varázsolja műalkotássá. A végeredmény annyira különbözik az eredeti képtől, hogy csak ritkán lehet felismerni, mit is ábrázol. Tudod például, hogy ez mi?

Ez az agynak egy része, szupernagyításban. Merészkedjünk egy kicsit távolabb, így már érthetőbb a kép:

Dunn és Edwards a rajzolás és a fotolitográfia sajátos elegyével hozza létre a képeit, a végeredmény sokszor némi aranyhasználat után nyeri el teljes pompáját. Nézd meg, milyen szép tud lenni egy sima neuron!

A páros számtalan képet készített már, Greg honlapján mindet meg is lehet nézni. A Facebook-oldalon betekintést engednek a kulisszák mögé is, a megtervezett kép így önt formát:

A tudósok célja az volt, hogy megmutassák, a természet csodája, az emberi test mennyire gyönyörű is tud lenni (némi utómunka után). Ahogy a honlapon írják:

Az “Önreflektív” című sorozat azért jött létre, hogy emlékeztessen minket a jelenleg ismert univerzum egyik legcsodálatosabb gépezetére, a létezésünk magjára, a közös emberiség gyökerére.

Greg Dunn és Brian Edwards természetesen számos követőt szerzett már magának, vannak visszafogottan rajongók, és vannak egészen elvetemültek:

Nehéz meghatározni, hogy a páros alkotásai a tudományhoz vagy a művészetekhez állnak közelebb, többen pont ezért imádják őket. A képek hatását azzal is lehet növelni, ha a megfelelő kiállítótérben, megfelelő fényezéssel mutatják be azokat. A képeket a philadelphiai Franklin Institute állítja ki először, íme egy kis kedvcsináló:

“Self Reflected” Teaser

“Self Reflected” Artwork by Greg Dunn and Brian Edwards. Video by Will Drinker. Music by David Haldeman. http://www.gregadunn.com http://willdrinker.com http://www.davidhaldeman.com


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló