Életmód

Új kutatás állítja: 35 évesen gyűlöljük meg a munkánkat

  • Szerző:nuus
  • 2017.08.24 | 14:22

A válaszadók szerint akkor gondoljuk át először, a munka vagy a család-e a fontos.

(kép: Pixabay)

Sokkal boldogabbak a fiatal alkalmazottak, mint az idősebbek – derült ki egy most közzétett kutatásból. A Bloombergen megjelent cikk szerint a brit tudósok (!) kétezer embert kérdeztek meg, hogyan érzik magukat a munkájukban.

Kiderült, hogy a 35 év fölöttiek közül minden hatodik utálta a munkáját, míg a fiatalabbak közül csak minden tizenkettedik. Az idősebbek 55 százaléka nem érezte, hogy megbecsülnék, 16 százalék pedig a baráti hangulatot hiányolta a munkahelyről, és unatkozott.

„35 éves korukra az emberek kiégnek, maguk sem értik, miért hajtanak folyton a munkában. Aztán általában úgy döntenek, a család fontosabb, mint a munkájuk – magyarázta Cary Cooper, a Manchester Business School kutatója. – A fiatalabb munkavállalók élete ilyen szempontból egyszerűbb, lelkesek, alacsonyabbak az elvárásaik és jobban bíznak a jövőben.”

Tény, hogy az idősebbek általában jobb pozícióban dolgozhatnak, mint a fiatalok, és a felelős beosztás több fizetéssel jár, de hatalmas stresszel is.

A kutatók szerint nem kell feltétlen felmondani, ha utáljuk a munkánkat, de tény, hogy kemény meló lesz újra megszeretni.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.