Divat

Ferenc pápa szerint sértő a feszületet divateszközként felhasználni

  • Szerző:nuus
  • 2018.03.23 | 13:02

A feszületet minimum Madonna óta használják előszeretettel a divatvilágban is, most azonban Ferenc pápa kinyilvánította, hogy ez bizony szentségtörés és sértő dolog.

Ferenc pápa. Fotó: Franco Origlia/Getty Images.

Ferenc pápa egy közelmúltbeli, Vatikánban megtartott beszédében kitért azokra a divatcégekre, amelyek évtizedek óta használják saját céljaikra a feszületet, mint divateszközt, és ez bizony sértő a vallásos emberek és az egyház számára. Tiszteletlen dolog. Ferenc így fogalmazott:

A vallási szimbólumokat megfontoltan kell értelmezni, használni, és nem szabad visszaélni velük kapcsolatban. A feszület pláne ilyen, se nem  díszítő elem, és nem is ruházati kellék. A feszület műalkotás.

Ugyanakkor Ferenc nem ellenzi az önkifejezést, még akkor sem, ha azok lázadónak bélyegzett dolgokhoz kötődnek. Nemrég Rómában tanuló diákok előtt beszélt például a tetoválásokról. Kinyilatkoztatta:

Ne féljetek a tetoválásoktól!

Ferenc elmondta, hogy a keresztények már évszázadok óta tetoválják magukat, a hithez való hűségüket fejezik ki a testrajzokkal. De persze ebben is mértéket kell tartani, mert könnyen túlzásba lehet vele esni.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.