Divat

Itt az erőszakmentes szőrme, elütött állatokat gyűjtenek be hozzá

  • Szerző:nuus
  • 2019.06.24 | 17:47

Több mint egymillióan végzik így az utakon évente.

Minden darabnak története van

Pamela egy tanyán nőtt fel, ahol az volt az alapelv, hogy csak azt eheted meg, aminek a nevelésében, gondozásában részt vettél. A szőrméből készült ruhák és kiegészítők mindig vonzották, de az iparágban zajló erőszak elrettentette.

Éppen ezért sajátos forrásból dolgozik: kizárólag elütött állatoknak köszönhetően jut szőrméhez. Ezt részben ő szerzi be, részben pedig a környékbeliek szállítják számára a nyersanyagot.

Az elütött állatokat télen, novembertől márciusig gyűjti, hogy ne rohadjon szét a melegben a test. Amit nem tud hasznosítani, mert annyira sérült, az eltakarítja az útból, hogy ne vonzza a dögevőket, akiket így elüthetnek. Minden darabnak megvan a maga sztorija: mutatja, hol sérült az állat, miben, hogyan.

Évi 1 millió vadállat pusztul el az utakon

Kezdetben nehéz volt sérült dögökkel dolgoznia, az első ilyen nyúzáshoz – egy elütött mosómedvéről van szóm – hat whiskey-t is be kellett vágnia, de ma már egyrészt megedződött, másrészt pedig pontosan tudja, mit csinál.

Márkája a beszédes PeaceFur nevet viseli, és 85 dollártól 2500 dollárig bárki megtalálhatja webshopjában, amire vágyik. Munkájával más kézműveseket és a teljes iparágat vágyik inspirálni, hiszen csak az USA-ban évente 1 millió vadállat pusztul el az utakon.

“Miért is ne élnénk ezzel az újszerű, erőszakmentes, fenntartható forrásból származó alapanyaggal?” – kérdezi.

Forrás: Ragazze.hu


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.