Divat
A valóságra cseréli a Vogue modelljeit következő számában
A brit Vouge nagy döntést hozott: a következő szám csütörtökön jelenik meg, és azt ígérik modell-mentes övezet lesz.
A következő kiadás igazán valósághű lesz, állítja Alexandra Shulman főszerkesztő – ezúttal nem modelleket kértek fel az együttműködésre, hanem munkájukban sikeres, hétköznapi nőket.

Ez lesz a “valódi kiadás”, ahol megnézhetjük, hogyan is öltözködik például a mozgássérült újságíró Melanie Reid, vagy az építészeti történész Shumi Bose.
A divatot mindenkinek élveznie kellene, nemtől, kortól, mérettől és szakmától függetlenül.
– mondja Shulman.
Az ötletet sokan támogatták, és dícsérték is Shulmant, hogy egy új pozitív példát próbál felállítani. Kicsit rontja az összképet, hogy a címplapra Emily Blunt színésznőt kérték fel, ami elég furcsán jön ki egy “valódi kiadásban” – felmerül a kérdés, hogy mennyire ér így célt a kezdeményezés. Ráadásul a kiadáványban továbbra is szerepelnek reklámok – természetesen modellekel.
Bethany Rutter plus size divatblogger a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy bár az ötletet fontos, de lehetséges, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, sőt épp az ellenkező hatást éri el.
Bármilyen különleges kiadás, vagy rövidtávú kezdeményezés még rosszabbul sülhet el – a magazin ezután felteheti a kezét és mondhatja azt, hogy mi már megtettük a magunkét.
-tette hozzá.
Hasonló gondolatok alapján indította el még 2004-ben a Dove kampányát a valódi szépségért, melyben szembeszáll a szépségről alkotott sztereotípiáinkkal, és valódi nőket is behívja a szépségről folytatott párbeszédbe. A Vogue mostani húzása azért fontos, mert a fiatalabb generációt próbálja megszólítani, és megmutatni azt, hogy a legtöbbször egyáltalán nem a valóságot látjuk a reklámokban.
Végül pedig itt egy videó amiben gyerekeknek és felnőtteknek teszik fel a kérdést: ha egy dolgot változtathatnál a testeden mi lenne az? Érdekes, hogy a gyerekek és a felnőttek mennyire különböző szemszögből nézik a kérdést – jól látszik, hogy milyen hatással van ránk környezetünk és a média.
Comfortable: 50 People 1 Question
Tweet: http://ctt.ec/eYsSu | Facebook: http://on.fb.me/1vfL4dr Like us on Facebook: www.facebook.com/jubileemedia These days it is so easy to feel insecure about our appearance. Whether it is because of the mean comment that comes our way or the photoshopped image we see in magazines, it can be so easy to feel self conscious about our body.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















