Gasztró

Megfőztünk egy kétezer éves római ételt – Mutatjuk az eredményt (videó)

  • Szerző:nuus
  • 2022.11.05 | 18:18

Érdekes projektbe kezdtem, 12 hónap alatt, 12 korszak ételét varázslom a tányérra.

10 évet töltöttem a vendéglátásban, történészként diplomázom, gondoltam ötvözöm a kettőt. Most a rómaiak nyomába eredtem, és utánanéztem mit ettek, és mivel fűszereztek.

Persze vannak receptek, melyeket én sem próbálnék ki, de egy könnyen emészthető fogásnak nekiugrottam, így megmutatom hogyan is készül a Sertés Flaccus módra, valamint a római módra készített sárgarépa.


Érdekes múltidézés, melyben szóba kerül az, hogy hogyan vélekedtek róluk a kortársak. Apicius könyve alapján kísérletet teszünk az antik ételek rekonstruálására. Só helyett sok esetben halszószt vagyis garumot használtak, melynek ízét fűszerekkel próbálták ellensúlyozni. Flamingót, pelét, hódot és medúzát nem találtam a boltban, de sertést igen. Ezt az állatot ők is nagy becsben tartották, Horatius saját magát Epikurosz kondájának malacaként említi, tehát tisztelettel gondolhattak rá Aquincum polgárai is.

A császárkorban a fényűzés jobban elterjedt, mint a köztársaság korában. A pazarlásnak alig tudtak gátat emelni, holott ezt a pazarlást a gazdasági élet is megsínylette, mert a külföldről behozott ínyencségekért sok arany áramlott ki a birodalomból. Már Sulla 300 sestertiusban maximálta egy-egy cena költségét, utána mások, köztük Caesar és Augustus is törvényekkel akarták az asztali fényűzést megállítani, de minden ilyen kísérlet kudarcba fulladt, mivel a törvényhozók sem tartották be.

Nézz bele a videóba, hiszen egy elég rendhagyó ételt főztünk meg! 

Apicius Kr. e. 25 körül született, tehát már Augustus Octavianus császársága alatt élt. A rá vonatkozó egykorú írott adatok mind Tiberius császár idejéből (Kr. u. 14–37.) maradtak fenn, a szerző halálát a 25. évre teszik. Marcus Gavius Apiciust kortársa az idősebb Plinius „ad omne luxus ingenium natus”-ként jellemezte, vagyis az volt a véleménye, hogy születésétől fogva hajlamos volt mindenfajta luxusra, sőt a luxus mindenfajta kicsapongására.

Szakácskönyvét IDE kattintva érheti el! 

Hamarosan felköthetik a gatyát honfoglalás előtt itt élő népek, mert a kora-középkor egy receptjének állok neki.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló