Helyek

Két, eddig titkos alagútra bukkantak Budapesten

  • Szerző:nuus
  • 2022.03.18 | 17:00

A Corvin Áruház felújítása komoly meglepetésekkel jár - két alagút is előkerült.

A budapesti Blaha Lujza téri Corvin Áruház az ország első mozija helyén épült, közel száz évvel ezelőtt. Az ország első mozgólépcsőjét is itt adták át 1931-ben. A második világháborúban kiégett, ötvenhatban súlyosan megsérült az áruház, amit ezután ötven évre alumínium fedéssel láttak el.

Az épületet most irodaházzá alakítják,

aminek első lépése a fémburkolat elbontása volt, négy évvel ezelőtt. A 2023 tavaszára elkészülő épület földszintjén kávéházak, boltok és fitneszterem lesz majd, az emeleti teraszon pedig egy bisztró. A pince bontásakor két titkos, és eddig nem ismert alagutat is találtak a munkások. Az egyik befalazott járat a hajdani húspult mögül indult, majd

a Somogyi Béla utca alatt a hajdani Sajtóház alagsoráig húzódott.

Ezt az ötvenes évek elején alakították ki, azért, hogy az áruház alatti raktárból a Sajtóház alagsorában működő Szikra nyomdába könnyen átszállíthassák az oda érkező, több száz kilós papírtekercseket. Ez az alagút a Sajtóház 2005-ös bontásakor be lett öntve betonnal, házalap lett belőle.

A másik betemetett járat az áruház délnyugati sarkából

lejtősen haladt a Stáhly utca alatt, a 15-ös számú bérház pincéjéig. Ez a járat a Corvin építésekor készülhetett, a munkások használták. Az 1904-ben átadott bérház ekkoriban munkásszállásként működhetett.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló