Koronavírus
Nekik használt igazán a koronavírus elleni vakcina
A koronavírus következtében világszerte legalább 7 millió ember halt meg.
A daganatos betegek közül sokkal kevesebb embert kellett kórházban kezelni az oltásnak köszönhetően, mely a halálozások arányát is nagy mértékben csökkentette körükben.
A koronavírus elleni vakcinák használatának hatására jelentős mértékben csökkent a vírusfertőzésből okozta kórházi kezelések és halálesetek száma a rákbetegek körében
– derült ki egy új tanulmányból, melyet a Euronews ismertet.
A kutatók a maga nemében első, átfogó tanulmányban a 2020 novembere és 2022 augusztusa közötti 21 hónapos időszakban vizsgálták a pandémia rákbetegekre gyakorolt hatását.
A Birminghami Egyetem által vezetett csoport megállapította, hogy a kórházi felvételek száma az említett időszakban az összes beteg 30,58 százalékából 7,45 százalékra csökkent.
A kutatás szerint az életkor fontosabb jelzője volt annak, hogy valaki belehal-e a betegsége, mint az, hogy milyen típusú daganatos betegségben szenved. 2022-ben a 80 év feletti rákos betegek halálozási aránya 10,32 százalék volt, míg a 80 év alattiaké 2,83 százalék.
Covid-fertőzés miatt a rákbetegek több mint kétszer nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházba, mint az átlagnépesség, és 2,54-szer nagyobb valószínűséggel halnak meg.
Ezek az adatok kétségtelenül jó hírek a rákbetegek számára, de annak ellenére, hogy a kórházi kezelések és a halálozás jelentősen csökkent a vizsgált évek alatt, még mindig látjuk a további kockázatot
– árulta el a kutatás kapcsán Lennard Lee, a Birminghami Egyetem Rák- és Genomikai Tudományok Intézetének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.