Lélek

A férfi, aki Indiából bringázott el Svédországig, csak mert szerelmes volt

  • Szerző:nuus
  • 2018.05.15 | 07:19

4 hónapig és 3 hétig tartott az út, mindez 1977-ben történt.

Az indiai származású svéd képzőművész, PK Mahanandia még szülőországában élt, és a tanulmányai mellett portrékat rajzolt bárkinek az utcán, amikor egy nap leült a vászna elé egy szőke svéd lány, Charlotte és azt kérte tőle, hogy rajzolja le. A 70-es évek közepén járunk ekkor. A lány Londonban tanult, de épp nyár volt és utazgatott, így vetődött el Indiába. A fiatalok azonnal egymásba szerettek, össze is házasodtak, de Charlotte-nak vissza kellett térnie Európába, a fiú pedig nem tudott vele menni, mert pénze se volt, de megígérte, követni fogja szerelmét. Miután befejezte az egyetemet, pénzt gyűjtött, minden ingóságát eladta, majd vett egy bicajt, mert csupán erre futotta neki. Meg sem állt vele Göteborgig, ahol azóta is együtt élnek Charlotte-tal 40 évnyi boldogsággal és két gyermekkel a hátuk mögött. PK Mahanandia rendkívül elismert képzőművész lett Svédországban, 2010-ben pedig egy neves Bollywood-i rendező-producer jelentkezett be a házaspárnál azzal, hogy filmre vinné romantikus szerelmüket, de a film egyelőre még nem készült el. A bicaj viszont még mindig megvan.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.