Otthon

Boldogabb az az ember, aki hamarabb felrakja a karácsonyi dekort?

  • Szerző:nuus
  • 2017.11.08 | 12:22

Kívülről vonzóbb lesz a ház, belül pedig újra gyerek lehetsz - de túlzásba azért nem kell esni.

Az Unilad azt fejtegeti, hogy kár volt eddig azokat gyerekesnek vagy érzelgősnek tartanunk, akik a töklámpások ki sem hűlt helyére máris kipakolják a karácsonyi dekort.

via GIPHY

A Scrooge-félék, akik még az ünnepnapokon sem veszik ki a részüket a jóból, egyértelmű, hogy örömtelenebbek is, mint azok, akik már az ősz derekán elkezdik a készülődést. A lélek rezdülései közt hajszálpontosan kiigazodó szakemberek szerint is az utóbbiak járnak jobban. Steve McKeown mélylélektani szakember, a McKeown Klinika tulajdonosa és a MindFixers alapítója szerint

Több dolog tünete is lehet, hogy ha valaki kényszeresen kiteszi már korábban a karácsonyi díszeket, de a legtöbb esetben a nosztalgikus érzések, vagy a varázslat újjáélése az indok. Esetleg egy korábbi mellőzöttséget is kompenzálhat valaki ezzel. Egy stresszes világban, feszült emberek közt szeretjük olyasmikkel körülvenni magunkat, amely tárgyak boldoggá tesznek. A karácsonyi díszek a gondtalan gyerekkorba repítenek vissza.

A dekoráció egy horgony, vagy menekülőút a múltba, amikor még meseszerű volt számunkra a világ, és mindez nagy izgalommal töltött el minket – a díszek látványa pedig ezt az erős fellángolást hozza vissza.

A karácsony pozitív légköre és a belső gyermek kiélése mellett egy olyan aspektusa is lehet az idő előtti díszítésnek, mintha az eddigi ünnepek csalódásait akarnánk ellensúlyozni.

Ahogyan az ünnepi kellékek átjárót képeznek számunkra a múltunkba, ugyanúgy egy üzenetet is hordoznak a szomszédok, és az utca embere felé is.

via GIPHY

Ahogyan az egy korábbi tanulmányból is kiderült, a külső díszek akaratlanul is a megközelíthetőségünkről árulkodnak. Az akkori kutatás résztvevői házak képeit nézegették, melyek közt voltak kimondottan csicsás otthonok, és a közvetlenség jelét egyáltalán nem mutató, semleges épületek is. A vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy a feldíszített házakat vélték az alanyok barátságosabbnak és vonzóbbnak.

via GIPHY

Ebből arra következtethetünk, hogy a portájukat akár idő előtt is kicsinosító tulajdonosok jó benyomást szeretnének tenni.

Amy Morin pszichoterapeuta, aki a 12 Things Mentally Strong People Don’t Do című könyv szerzője, ezt azzal egészíti ki, hogy a nosztalgia segít kapcsolódni a személyes múlthoz, és még az önazonosság tisztázásában is jól jön.

Keserédes érzés is lehet. Mert az elhunyt szeretteink is eszünkbe jutnak ilyenkor. Vagy az életünk akkor, amikor még hittünk a Mikulásban. Aki hamarabb kezdi a díszítést, az a régi szép időket szeretné így visszahozni, vagy azt kívánja ilyenkor érezni, hogy mélyebb a kapcsolata az elvesztett személlyel.

via GIPHY

Sajnos komolyabb gondok is állhatnak a háttérben: ha valaki már látványosan túl sok időt, energiát szán a díszítgetésre, és szinte már teljesen eltűnik benne, akkor az valószínűleg belemenekül, a zord valóság elől.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.