Utazás

A horrorkölyök, aki egymaga tett tönkre egy 8 órás repülőutat és akitől féltek az utasok

  • Szerző:nuus
  • 2018.02.15 | 10:51

Persze azért lefilmezték, és lelkesen posztolgattak róla.

A Lufthansa repülőgépe Németországból tartott az Egyesült Államokba, New Jersey-ben szállt le. A gyerek szünet nélkül toporzékolt, torkaszakadtából üvöltött, az ülésre mászott, rohangált – mindezt 8 órán keresztül. Mutatjuk:

Hogy miért nem szólt valaki a gyereknek, vagy az anyjának, az rejtély, inkább hagyták, hogy egy hisztiző gyerek tartson sakkba egy repülőnyi utast 8 órán keresztül. De azért biztos, ami biztos, levideózták a gyereket, a film pedig felkerült a netre. A kommentek nagyrésze szörnyülködött az eseten, volt, aki azt írta:

Ilyen anyával egyszer még elnök lesz ebből a kölyökből.

A kritikus hangok mellett több olyan is akadt, aki védelmébe vette a gyereket meg az anyját, és megértőnek mutatkozott – bár nagyon kíváncsiak lennénk, akkor is azok lettek volna, ha ott ülnek ők is a repülőn. Mondjuk, a gyerek közvetlen közelében.

Volt, aki szerint az a bűnös és elítélendő, aki lefilmez egy kiskorút. Szerintük lehet, hogy azért viselkedett így a srác, mert magatartászavaros vagy autista. Mielőtt teljesen kettészakadt volna a kommentmezőny, volt pár mérsékelt hang is, akik a megoldáson gondolkodtak: hogy mi ilyenkor a teendő. Mert az egy dolog, hogy a gyerek beteg, viszont utaznia kell, de a többi utas, akik fizettek a jegyükért, nem kötelezhetők arra, hogy 8 órán keresztül a gyerek nyomasztása alatt utazzanak. Mi az ilyen helyzetekre a légitársaságok válasza, tette fel a kérdést egy twitterező. Megkeresték a Lufthansát a kérdéssel, válasz azonban nem érkezett, de miért is érkezett volna? Ha lenne megoldásuk a szitura, akkor alkalmazták is volna.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.