Utazás
Csúcs országok, amelyek elég olcsók – második rész
Messze még a nyári szabadságok ideje, de tervezgetni lehet már most is. És anyagilag sem kell tönkremenni egy utazásba, hiszen egy sor helyre egész olcsón el lehet jutni. A második részben Európán kívüli célországokat ajánlunk.
Az utazás az egyetlen olyan dolog, amire pénzt adsz ki, de gazdagabb leszel tőle.
Ne feledjük, ez a világ túloldalán hatványozottan érvényesülhet! Ez a Thrillist összeállításának mottója, aminek az első részében a legjobb európai desztinációkat jártuk körbe, a második etapjában a szintén költséghatékony, ám jóval távolabbi célországok kapnak helyet, melyek szintén kényeztetik mind az öt érzéket.
Bolívia
Leesik az állunk, mennyire minimál költségből meg lehet itt úszni: La Paz-ban egy zugot már 1.400 Ft-ért kapunk, ahol meghúzhatjuk magunkat. Enni feleennyiből is lehet jót, és legalább két fogás meleg étel kijön. Három napos Amazonas-menti dzsungelkaland potom 55 ezerből kijön, ahol függőágyon alhatsz, igazi tarantulák közt. De siklóernyőzhetsz, vöröses sivatagba vagy végtelen pampákra is látogathatsz, plusz a menő lámagyapjú cuccok egyik autentikus forrása is itt van.

India
Míg Goán egy komfortos vízparti bungaló nagyjából 8 ezerért bérelhető ki, addig két óra vonatútnyira onnan, a rusztikusabb Gokarna nevű helyen már 1.400 Ft-ért megszállhatunk, és fillérekért vásárolhatunk például ruhákat. A lenyűgöző szépségű parton teljes ellátást kaphatunk: éttermek, elektronikus party-k és akár jógaórák is várják a vendégeket. Aki felfedező alkat, az bérelhet motort is, hogy a rejtett fekvésű lagúnákat bejárja.

Kolumbia
Régebben a drogbárók földje volt, ma maga trópusi mennyország, vegyük például Isla Grande szigetét. A világító planktonoktól hemzsegő tengeren 45 perc hajóúttal elérhető ez a karibi kenus- és búvárparadicsom. Már 2.760 forintért belehuppanhatsz egy függőágyba a festői szépségű helyen, de az öko-hotelek és a csilli-villi szállodák sem olyan megfizethetetlenek. Tengeri herkentyűkből 3 fogásos vacsora: 5 rugó, de ha egy helyi halászt kérünk fel, hogy hozzon nekünk frissen fogott rákot, az még kedvezőbb opció.
Mexikó
Mind a 31 tartománya szolgál valami extrával. Akit a gasztronómia érdekel, az délen, Oaxaca de Juarez-ben tortillázzon, kb. egy ezresből az utcai árusoknál is kóstolót kaphat. 4 ezer körül már megszállni is lehet, de a belföldi utazás sem vészes, így a szörfösök és a hegymászók is megtalálják a számításukat errefelé.

Panama
A főváros világviszonylatban a harmadik legolcsóbb, így nem csoda, ha bekerült ide is. Latin-Amerika leggyorsabban növekvő gazdasága az övék, így luxusszállók és éttermek tekintetében sem maradnak el, például a Waldorf Astoria-ban potom 40 ezerért éjszakázhatunk. A város egy ódon kerülete, a felhőkarcolók árnyékában megbúvó 400 éves Casco Viejo a Világörökség része is. Az étkezés és a tömegközlekedés sem húzós errefelé. Egyik oldalra az Atlanti-óceán csábít, a másikra a Karib-tenger, de aki inkább az ország közepén, a szárazföldön kalandozna, az nemzeti parkokat is talál bőven.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.