Film
A Warner azt szeretné, ha Mel Gibson rendezné az Öngyilkos osztag folytatását
A stúdió ötlete érdekes és merész is.

Az Öngyilkos osztag (Suicide Squad) volt tavaly a legjobban hype-olt és a legnagyobb csalódást keltő film is egyben. Hiába a sztárgárda és az egy filmre összeboronált legtöbb képregényes gonosz karakter, a mozi nem váltotta be teljesen a reményeket. Azért persze
hozott 745 milliót világszerte, ez pedig elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy elkezdjenek a folytatáson gondolkodni.
Mel Gibson sokáig nem kívánatos ember volt Hollywoodban a botrányai miatt, azonban a Fegyvertelen katona sikere és Oscar-jelölései után most úgy tűnik, az egykori Mad Maxet újra kegyeibe fogadták Amerikában. Sorra kapja a felkéréseket a nagy és a független stúdióktól egyaránt. Gibson már bejelentette két filmhez való csatlakozását is. Will Ferrell és Mark Wahlberg partnere lesz a Megjött apuci második részében, majd Vince Vaughnnal forgatja le a Dragged Across Concrete című független filmet.
A Warner közben az Öngyilkos osztag folytatásának sztoriját megosztotta Gibsonnal, aki elégedett volt az anyaggal, tetszett neki, de ez még nem hivatalos, a stúdió így más rendezők felé is tapogatózik (pl. Daniel Espinosa). Az első részt rendező David Ayer pedig már másik filmen dolgozik: a Gotham City Sirens a DC univerzum női gonoszait tereli majd egy filmbe.
És hogy milyen lenne egy Mel Gibson-féle Öngyilkos osztag? Jó véres és naturális, robbannának az érzelmek és a hatásvadászat petárdái, és talán még némi patetikus gellert is kapna a sztori. Akármilyen hajmeresztő lenne, mi azért megnéznénk.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.