Film

Tomb Raider: Alicia Vikander sokkal szimpatikusabb Lara Croft, mint amilyen Angelina Jolie volt

  • Szerző:nuus
  • 2018.03.15 | 06:47

Alicia Vikandernek kisebb a melle, mint Angelina Jolie-nak, és ennyiből rosszabb Lara Croft, mint az elődje. Minden másban viszont sokkal jobb. És a Tomb Raider filmje is nézhetőbb, mint a Jolie 2001-es és 2003-as próbálkozásai.

Ha egy film jó, akkor a benne szereplő összenő a szereppel, lásd Harrison Fordot és Indy-t meg Han Solo-t. A 2001-es Tomb Raider Angelina Jolie-val viszont egyáltalán nem volt jó, a 2003-as folytatása meg még annyira sem, így mire 2004 lett, némi túlzással élve, el is felejtettük, hogy Jolie játszotta a rettenthetetlen hősnőt, a női Indiana Jonest. Lehet, hogy szerette volna, de az amerikai színésznő nem nőtt össze a szerepével. Alicia Vikandernek ezért nem kellett minden erejét összeszednie ahhoz, hogy megugorja elődje mutatványát. A szexisták ugyan majd megjegyzik, hogy mellben nem olyan erős, de minden más szempontból övé a szerep. Ugyanakkor tegyük hozzá gyorsan, bár szórakoztató az újragondolt Tomb Raider, annyira mégsem az, hogy Alicia Vikandernek rögtön nyert ügye legyen. Ez viszont nem az ő hibája.

Forrás: Forum Hungary

Angelina Jolie-val az a baj, hogy nemcsak rossz rendező, de színésznőnek sem a legjobb, hideg meg lélektelen, és sosem lesz olyan nagy kaliberű figura, mint amilyen az apja. Alicia Vikanderre pedig már ránézni is kellemesebb. Így nem csoda, hogy Lara Croftként is sokkal hamarabb megszeretteti magát velünk. Vagány, emberi, esendő és szinte az első képkockától kezdve azonnal együttérzünk vele. Mosolygunk, ha mosolyog, és dühösek vagyunk, amikor ő is az lesz. Izgulunk érte, szorítjuk a karfát, ahogy csak bírjuk, és a bőrünkön érezzük a sérüléseit meg az összes fájdalmát, pedig tudjuk, hogy a végén ő kerül ki győztesként.

Forrás: Forum Hungary

Az új Tomb Raider hiába jobb, mint a korábbi filmek, mégsem lép túl kreativitásban az átlag szuperhős filmeken és fordulatain, hanem nagyjából ugyanazt a színvonalat hozza. Az első kokckától az utolsóig pörög az akció, alig van megállás, de ne is legyen, mert amint kicsit lassul a tempó, azonnal szemet szúrnak a hibák, az átgondolatlanságok, az időnként szegényes és/vagy kiszámítható fordulatok. Amit látunk, az nem több, mint egy közepes Indiana Jones film, csak közel sem olyan stílusos, meg most nem nácik az ellenségek, hanem egy nemzetek fölött álló, arctalan bűnözői csoport, a Trinity, amelyik olyan ősi titkok nyomában jár, amelyekkel az egész világot az uralma alá tudja vonni. Hát, láttunk ennél már jobbat és izgibbet is, nem beszélve arról a kicsit ócska elzombisodásról, ami a film vége felé a gonoszok jutalma lesz.

Forrás: Forum Hungary

A filmet egy ügyes norvég kismester, Roar Uthaug rendezte, de hogy mennyi volt a filmben az ő víziója, és mennyi a produceri elvárás, az könnyen kitalálható már abból is, hogy a film semmit sem kockáztat, hanem jól ismert patronokat puffogtat hol jobban, hol rosszabbul. Jobban akkor, amit már említettem is, amikor annyira pörög a film, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és nincs időnk megállni meg gondolkodni a látottakon. Rosszabbul pedig akkor, amikor erre lehetőségünk van. De persze mondhatjuk erre azt is, hogy az újrahangszerelt Tomb Raider végül is csak egy nyári popcornmozi, nem kell benne semmi világmegváltást keresni, se kockázatvállalást, és ha ezzel a váéleménnyel megbarátkozunk, akkor, ha nem is tartalmas, de szórakoztató két órában lesz részünk.

Forrás: Forum Hungary

És hogy ez így van, abban vastagon benne van az Alicia Vikanderen túli, pazar szereplőgárda is. A két rutinos mozis öregróka, Kirstin Scott Thomas és Dominic West mellett ott van az Into The Badlands sorozat főszereplője, Daniel Wu, és a szintén a tévéből átemelt, a főgonoszt nagy rutinnal eljátszó Walton Goggins, a filmfanatikusok pedig egy apró szerepben még a brit filmjátszás egyik nagy öregjét, Derek Jacobi-t is felfedezhetik, bár neki most pont egy olyan szerep jutott, amit bárki el tudott volna játszani. Ha a film sikeres lesz, és miért is ne lenne az, biztosan fial majd pár folytatást, és erre számíthatnak az alkotók is: a film cliffhangerrel ér véget, ami pontosan kijelöli a következő Lara Croft-film irányát: az első rész csak egy apró győztelmet hozott, és így a Trinity csoport még legyőzésre vár.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.