Film

Felújított formában ismét mozikban lesz látható filmtörténet egyik csúcsa, a Cinema Paradiso

  • Szerző:nuus
  • 2018.11.19 | 19:48

Pont 30 évvel a bemutatása után.

Éppen a harminc évvel ezelőtti bemutató évfordulójához kapcsolódva felújított és digitalizált formában ismét mozikba kerül Magyarországon Giuseppe Tornatore Oscar- és Golden Globe-díjas filmje, a Cinema Paradiso – közölte a forgalmazó Cinenuovo Kft. ügyvezetője hétfőn az MTI-vel.

Az eredetileg 1988-ban bemutatott filmalkotást a rendező irányítása mellett javították fel, készítették el a digitális verziót – mondta el Maresch Dániel. Csütörtöktől játsszák újra a magyar mozikban a 123 perces művet, ezúttal eredeti hanggal, feliratos formában.

Az évek óta többségében olasz, kisebb részt más európai országok filmjeit forgalmazó cég vezetője hozzátette: régóta érdeklődnek a rajongók és a szakma is a Cinema Paradiso újbóli vetítése iránt, hiszen televízióban is sok éve nem játszották, de ennek a filmnek amúgy is mozivásznon van a helye. A mozi hőskoráról, a szerelemről és a filmek iránti szerelemről is szól a történet, ami a három évtizeddel ezelőtti premier után több mint száz filmdíjat nyert el – emlékeztetett rá Maresch Dániel.

 

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló