Külföld

Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij, Putyin legfőbb kritikusa

  • Szerző:nuus
  • 2024.02.16 | 13:18

Alekszej Navalnij negyvenhét éves korában, egy sarkvidéki, hírhedt büntetőtelepen vesztette életét.

Alekszej Navalnij, a bátor ellenzéki politikus, akit Putyin többször is megpróbált meggyilkoltatni, hivatalos orosz közlemény szerint egy séta után lett rosszul, majd elvesztette az eszméletét és meghalt. Navalnij 1976-ban egy Moszkva megyei településen született. A jogász a 2011-es fővárosi tüntetések idején robbant be az orosz köztudatba, amikor Putyin úgy döntött, négy év miniszterelnökség után visszatér az elnöki székbe – írja a 444. A

perfekt angol ellenzéki aktivista

nem sokkal korábban tért haza a Yale-ről, és hamar az ellenállás egyik központi alakja lett. A putyinista oligarchák korrupciós ügyeiről kezdett blogolni, felfuttatta antikorrupciós alapítványát, hetente jelentkező pörgős drónvideóival és az oligarchák ügyeinek feltárásával új színt adott az orosz ellenzéknek.

Putyin soha nem ejtette ki a száján a nevét,

miközben hajtóvadászatot indított ellene: betiltották tüntetéseit, lerohanták irodáit, vegyi anyaggal öntötték le. Az életére mégsem törtek sokáig, és sokáig Navalnij maga is úgy hitte, növekvő hírneve kellő védelmet nyújt a hatalommal szemben: minél többen ismerik, annál nagyobb biztonságban van. Tévedett.

2020 augusztusában egy Novoszibirszk-Moszkva repülőúton rosszul lett, eszméletét veszítette, kényszerleszállás után egy omszki kórházba szállították. Felesége, Julija Navalnaja a nyilvánosság erejével tudta csak rákényszeríteni a hatóságokat, hogy engedélyezzék az átszállítását egy berlini kórházba. A német fővárosban az orvosok a

novicsok idegméreg nyomait mutatták ki Navalnij szervezetében.

Bizonyosságot nyert, amit a világ első pillanattól sejtett: a Kreml akarta meggyilkolni az ellenzéki politikust. Navalnij minden figyelmeztetés ellenére hazatért, ahol már a reptéren várta Putyin rendőrsége. 2021 januárja óta volt börtönben, legutóbb a szibériai Harp falu Sarki Farkas elnevezésű büntetőtelepén tartották fogva. 30 és fél év börtönt adott neki az orosz bíróság.

Ezekben a börtönökben a legszigorúbbak fogva tartási feltételek, vannak olyanok, akiket egy évben csak egyszer lehet meglátogatni, havonta csak 6500 rubelt – átszámítva körülbelül 25 ezer forintot – költhetnek, egy csomagot kaphatnak, és napi másfél órát sétálhatnak. Azt sem a szabadban, hanem egy kicsit nagyobb cellában, ahol több a levegő.

Egy évvel ezelőtt az Európai Parlament nagy többséggel elítélte Alekszej Navalnij embertelen fogvatartási körülményeit,

az állásfoglalást a fideszesek egyike sem szavazta meg.

Navalnij januári videóüzenetében arról beszélt, hogy három évvel ezelőtt azért jött haza Németországból, mert sem a hazáját, sem a hitét nem akarta feladni. Elveiért hajlandó volt áldozatokat hozni. Szerinte ez szükséges, áldozat nélkül nincs valódi meggyőződés.

Navalnij elmondta, Oroszországnak változásra van szüksége. Tisztességes és szabad választások kellenek, a korrupciót és a cenzúrát meg kell szüntetni. Az ország jelenlegi vezetőit „szektásoknak és számkivetetteknek” nevezte. Putyinék ötlettelenek, céljuk kizárólag a hatalmuk megőrzése. Ennek érdekében semmi mást sem csinálnak, mint hazudnak.

Hat napja eltűnt a Putyin által megmérgezett, majd bebörtönzött orosz ellenzéki


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló