Külföld
Reggel 10 helyett éjjel 11 után szállt fel a Ryanair görög járata, nehéz helyzetbe került egy utas
Az extrém késésnek betudhatóan egy gluténmentes étkezésre szoruló utas rádöbbent: a reptéren semmi nincs, amit megehetne.
A Ryanair-gépe Görögország nyugati részéről, Prevazából eredetileg délelőtt 10-kor szállt volna fel, de ehelyett a gép csak éjjel 11 óra után tudott elindulni. Ezt a Flightradar adatai és a budapesti repülőtér honlapja is megerősíti. Azonban a késésen túlmenően más problémák is felmerültek.
A 24.hu egyik olvasója, Bence további kellemetlenségekről is beszámolt. Volt velük ugyanis egy gluténérzékeny lány is a csoportban, azonban a helyi reptéren mindössze egyetlen gluténmentes termék, egy csomag chips kapható. Ezen kívül elpanaszolta, hogy csomagjaik már órák óta a tűző napon várakoznak a kinti területen.
A késés oka egyelőre ismeretlen, mivel a légitársaság nem reagált az érdeklődésre, amely arra irányult, hogy mi okozta a problémát. Tény azonban, hogy a görög szigetek repterei kicsik, nyáron azonban túl sok a turistajárat, amelyeknek ilyenkor várniuk kell, míg megkapják az engedélyt a felszállásra.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.