Külföld

Orosz védelmi miniszter szerint Kijev katonai erőforrásai csaknem kimerültek

  • Szerző:nuus
  • 2023.08.15 | 13:18

Ukrajna katonai erőforrásai csaknem kimerültek - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden a 11. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián.

AFP

A harci cselekmények előzetes egyenlege azt mutatja, hogy Ukrajna katonai erőforrásai csaknem kimerültek

– mondta.

Állítása szerint az ukrajnai háborúban nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati fegyverek, a NATO hadművelettervezési, csapatirányítási és kiképzési módszerei nem biztosíthatnak fölényt a harctéren. Sojgu szerint a “különleges hadművelet” véget vetett a kollektív Nyugat dominanciájának a katonai szférában.

Ma a harctéren semmi sem egyedi és sebezhetetlen az orosz fegyverekkel szemben. Sok esetben még a szovjet gyártmányú eszközök is felülmúlják harci mutatóikban a nyugati modelleket. Objektív ellenőrzési adatokkal rendelkezünk német tankok, amerikai páncélozott járművek, brit rakéták és más fegyverrendszerek megsemmisítéséről. Készek vagyunk megosztani partnereinkkel a nyugati technika gyenge oldalaira vonatkozó értékeléseinket

– közölte a miniszter.

Elmondta továbbá, hogy Oroszország a “különleges hadművelettel” párhuzamosan, rövid határidőkkel, többszörösére növelte az előállított rakétatüzérségi fegyverek, a harckocsik és egyéb páncélozott járművek, valamint a drónok számát.

A tárcavezető kiemelte, hogy az Egyesült Államok Kijev támogatására hivatkozva világszerte kiürítteti partnerei arzenálját, lényegében megtisztítva a piacot az amerikai hadiipar termékei számára. Mint mondta, az új fegyverekért a partnereknek nem csak sokat kell fizetniük, hanem “bele kell egyezniük a szuverenitás korlátozásába a biztonsági szférában”. Meglátása aszerint az európai védelmi politikát alárendelték az amerikai érdekeknek.

Az orosz védelmi miniszter megismételte Moszkva álláspontját, amely szerint ma Oroszországgal nem Ukrajna fegyveres erői állnak szemben, hanem az egész kollektív Nyugat, amelyhez csatlakoztak az ázsiai-csendes-óceáni térség egyes államai is. Sojgu szerint a külföldi tanácsadók az ukrán katonákat arra használják fel, hogy elgyakoroltassák a harc különböző változatait nyugati fegyverek használatával, nem törődve az emberveszteségekkel.

Állítása szerint a fogságba esett ukrán katonák rendkívül negatívan vélekedtek a NATO-szabvány szerinti katonai kiképzésről.
Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok, amely korábban háborús bűncselekményként emlegette a kazettás lőszerek bevetését, ilyeneket adott át Ukrajnának. Rámutatott, hogy a humanitárius szervezetek, “ahogyan az várható volt”, nem ítélik el az ilyen eszközöknek a civileket sújtó alkalmazását, és kilátásba helyezte, hogy Moszkva felülvizsgálhatja döntését, amelyben “lemondott” a kazettás eszközök használatáról.

Azzal vádolta meg Kijevet, hogy a fekete-tengeri gabonakezdeményezést pajzsként használta fel az orosz rakétacsapásokkal szemben saját fegyverei és lőszerraktárai védelmében.

A konferenciával párhuzamosan zajlik az orosz főváros vonzáskörzetéhez tartozó Kubinkában a hétfőn megnyitott Armija-2023 haditechnikai kiállítás és vásár, amelyen 85 ország képviselteti magát, ami a szervezők szerint több mint duplája a tavalyinak. A fórumon Kína, India és Irán is állít ki haditechnikai eszközöket.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló