Könyv

A tévézés veszélyesebb, mint a Fecskék és fruskák összes kalandja, tudósok szerint

  • Szerző:nuus
  • 2016.12.31 | 19:00

A népszerű ifjúsági könyvben pedig hemzsegnek a szülők válogatott rémálmai.

Youtube
Youtube

A képernyő bámulása jóval több kockázatot rejt, mint például a mentőmellény és felnőtt felügyelet nélküli, éjszakai csónakázás, mutatja ki egy akadémiai szerző, aki Arthur Ransome klasszikus könyvét vette górcső alá, mai szemmel értelmezve sorait. A tévé mellett a számítógépen való szörfözés is több kárt tud okozni egy fejlődő szervezetben, ugyanis a vízi kalandokban legalább a felelősség- és kockázatvállalást, illetve az önmagáról való gondoskodást is megtanulja a gyerek.

Julian Lovelock, a Buckingham Egyetem munkatársa így összegzi megállapításait:

A tavakat szelve egy kis csónakon, melytől a mai vízimentők gutaütést kapnának, a gyerekek mégis képesek voltak a saját hibáikból tanulni. Olyan helyzetekkel szembesültek, ahol nem tudtak segítséget kérni mobilon, ha bármi bosszantó érte őket.

Ezzel szemben, a mostani gyerekek őrületes mennyiségű időt töltenek virtuális feladatokkal és játékokkal – hangsúlyozza a Telegraph.

Érdemes eltöprengeni, hogy a kültéri kihívások és veszélyek ártalmasabbak-e, mint az interneten lógás; azt a kérdést pedig mindenképpen fel kell tenni, hogy melyik időtöltés készíti fel jobban a fiatalokat az életre.

Manapság a gyerekek egyre kevesebb időt töltenek a szabadban, játékkal és felfedezéssel, mint tabletekkel és telefonokkal. Karácsonykor biztos megint egy csomó új kütyüt is találtak a fa alatt. A problémamegoldó és együttműködési készségeik így nem igazán alakulnak ki, az önfegyelemről nem is beszélve.

Lovelock új könyvében, mely a Swallows, Amazons and Coots címet kapta (a coot egyaránt jelent vízityúkot, őrült embert és vaginát is – a szerk.), kimutatja, hogy Ransome, aki 12 regényt írt a brit középosztálybeli gyerekek kalandjairól, azért lett sikeres író, mert saját maga is mozgalmas életet élt.

Egy zűrös házasságból menekült Oroszországba, ahol a baloldali brit lap, a Daily News külföldi tudósítójaként dolgozott. Lakótársa a bolsevik propagandista, Karl Radek volt. Aztán Trockij titkárnőjét vette feleségül, akivel Angliába költözött, és az észak-nyugati tóvidéken telepedtek le. Itt írta meg Ransome ’29-ben legismertebb regényét.

Lovelock megállapításaival ért egyet Sir Anthony Seldon is, aki egy mentális egészség-kampány vezetője:

A mostani gyerekek lelki állapota kritikus ponton van. Óriási rajtuk a nyomás, és a kísértés is, hogy számítógépezzenek. Pedig a közös kinti játék segíti elő a rugalmasságot, a vezetői képességek kifejlődését, és még az önbizalmukat is jó irányba tereli.

Az eseménydús regényből 2016-ban újabb filmadaptáció is készült:


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.