Femin

Hoppá, jönnek a pilóta és a mérnök Barbie-k?

  • Szerző:nuus
  • 2019.09.10 | 14:18

Richard Branson üzeni: a lányokat is várja a tudományos pálya!

Sir Richard Branson a többségi tulajdonosa a Virgin Atlantic nevű légitársaságnak, mely brit cég és a Barbie UK összefogott most azért, hogy a lányok számára is vonzóvá tegyék a tudományos karriert.

Szeptember 9-én adták együttműködésük kézzel fogható jelét: három új játékbabát mutattak be, melyek kimondottan „fiús” szakmákat jelenítenek meg. A pilóta, mérnök és utaskísérő Barbie-k kidolgozásában hús-vér nők vettek főleg részt, akik tekintettel voltak arra, hogy az etnikai és testalkati sokféleség is teret kapjon.

A friss adatok szerint a légi közlekedésben többségében férfiak dolgoznak, pedig volna lehetőség a hölgyek számára is elhelyezkedni ezen a területen. A Mérnöknők Társasága úgy tudja, hogy Angliában 12 százalék a hölgy ebben az iparágban, a pilóták pedig mindössze 4,3 százalékban kerülnek ki tőlük.

via GIPHY

Az új Barbie-k küldetése az volna, hogy felismerjék a lányok: van esélyük – azaz a nők is megmérethetik magukat a még mindig szokatlannak számító STEM (science, technology, engineering, mathematics) mezőnyben is. A Virgin-alkalmazott Nikki Humphrey is részt vett a figurák kialakításában:

A jövő repülési szakembereihez szólunk ezzel, akik talán a babák hatására fognak a fedélzeten dolgozni.

A légitársaság nyílt napokat is szervez, ahol az érdeklődő lányokat a mérnök- és pilótanők vezetik be a szakma rejtelmeibe. A mérnök-baba 2020-tól lesz kapható, a másik kettő viszont már idén beszerezhető lesz a légitársaság járatain, teszi hozzá a Pretty 52.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Időjárás
Napsütés és zuhé várható
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 28.