Femin
Szaúd-Arábia még nem érzi úgy, hogy a nőknek vezetniük kellene
Ez az utolsó ország a Földön, amelyik még mindig annyira ultrakonzervatív, hogy nem engedi a volánhoz a nőket. Most odáig jutottak, hogy valaki fel merte vetni a kérdést, mégis mi lenne, ha mégis jogosítványt adnának nekik? De aztán úgy döntöttek, tárgyalni sem kívánnak a tilalom enyhítéséről.

Szaúd-Arábia durván konzervatív ország, annak ellenére, hogy az utóbbi években bizonyos előrelépések történtek a nők jogainak elismerésében: például a király legfőbb tanácsadó testületében is ülnek már nők. A Súra tanácsban – amelynek komoly befolyása van a királyra, és amely beadhat törvényjavaslatot is – viszont csak most jutottak odáig, hogy egy férfi tag felvetette: ugyan, vizsgálják már meg, mi lenne, ha megengednék a nőknek, hogy autót vezessenek.
Persze Szaúd-Arábia nem az az ország, ahol ilyen forradalmi lépéseket csak úgy elkapkodnak. A 150 tag közt ugyan 30 nő van, de valahogy nem volt meg az 50 százalék plusz egy szavazat, vagyis még az ügy megfontolását is lesöpörték az asztalról. Pedig egy tervezett kutatás körbejárhatná azokat a felmerülő kérdéseket, miszerint
Milyen nehézségeket okozna az, ha a nők autózni kezdenének? Mire volna szükség, hogy szabad legyen vezetniük?
A nők még az előző uralkodó, Abdullah király idejében, 2013-ban kerülhettek be a tanácsba. Ő nyitotta meg az egyetemeket is a női nem számára, illetve kinevezte az első női minisztert. Engedte, hogy az ultrakonzervatív országban a nők szavazzanak, illetve induljanak helyhatósági választásokon, llentmondva ezzel a vallási vezetőknek is.
Ne mászkáljon egyedül!
Még áprilisban mondta ki jelenlegi uralkodó, Salman Al Saud 31 éves fia, a védelmi miniszteri posztot is betöltő Mohammad koronaherceg, hogy az ország nincsen felkészülve a női sofőrökre. Szerinte itt nem vallási kérdésről van szó, hanem inkább a kulturális normákról, hogy a szigorú, vahabita többségű közösség meddig utasítja el a kérdést, és mikor fogja majd egyszer jóváhagyni.
A szaúdi asszonyok megszokták, hogy otthon vannak, és például nem nagyon vesznek részt a munka világában sem. Hiszem, hogy az iszlámban vannak a nőknek még jogaik, amiket előbb-utóbb elnyerhetnek. Idő kérdése az egész.
Egy szaúdi feleség például bankszámlát sem nyithat a férj jóváhagyása nélkül, a lakást pedig csak egy mahramnak nevezett férfi kísérővel hagyhatja el – teszi hozzá az Independent. Az autóvezetés tilalma a gyakorlatban pont azt szolgálja, hogy a nők elzárva maradjanak, ne tudjanak önállóan kimozdulni.
A vallási vezetők szerint persze más az okat: szerintük az asszonyok a volán mögött védtelenek volnának a gonosszal szemben.
A gyenge lelkű férfiak, akik rögeszmések a nőkkel szemben, óriási károkat okoznának az utakon. Ezenkívül a család nem tudna a nő hollétéről, ha nem visz magával kísérőt.
A közelmúltban több szaúdi nőjogi aktivista posztolt magáról autóvezetés közbeni képet. Egyiküket, Loujain al-Hathloul–t még 10 hét börtönre is ítélték, amiért tavaly úgy tiltakozott a hagyományok ellen, hogy elautózott az Egyesült Arab Emírségekből a szaúdi határig.
A főmufti szerint a sakkozás is csak férfiaknak javasolt, ugyanis ellenségeskedést és gyűlölködést szít. Sheikh al-Sheikh szerint a Twitter egyenesen a gonoszság forrása.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.