Sport

Nigéria női bobcsapata ott lesz a téli olimpián – az ország történetében először

  • Szerző:nuus
  • 2017.11.20 | 10:33

A téli olimpiák történetében először Nigéria is elindul egy versenyszámban a pjongcsangi játékokon, első afrikai bobcsapatként.

Nigéria az első afrikai csapat, amely ebben a sportágban olimpián szerepelhet. Természetesen erről a hírről mindenkinek a jamaicai bobcsapat jut eszébe, és a Jég veled! című film, szóval érkezik is a témába vágó animgif.

via GIPHY

Seun Adigun és Ngozi Onwumere, illetve a tartalék Akuoma Omeoga korábban atlétikai sprintszámokban versenyzett, Adigun például ott volt a 100 méteres gátfutás mezőnyében a 2012-es londoni olimpián. Most azonban a jövő évi dél-koreai téli olimpián lesz ott, és nagyon nagy várakozásokkal néz a versenyek elé.

Hatalmas mérföldkő ez a nigériai sport történetében. Az a célunk, hogy elérjük minden idők legjobb afrikai eredményét a téli olimpia történetében.

A nigériai lányok indulása tényleg mindenkit a jamaicai bobnégyes 1988-as szereplésére emlékeztet, a csapat tagjai pedig nem is küzdöttek az összehasonlítás ellen. Sőt, rámentek erre a párhuzamra, és a közösségi oldalaikon több mint 150 ezer dollárt összeszedtek, hogy ki tudják fizetni az edzések és a kvalifikációs versenyeken való részvétel költségeit. Az sem volt elhanyagolható tényező, hogy intenzív, folyamatos marketingkampányt folytattak az Instagramjukon, hogy komoly szponzorokat állítsanak maguk mellé.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.